A bajnoki döntő visszavágóját rendezték pénteken a férfivízilabda ob I.-ben. A hazai környezetben játszó ZF Eger a tavasszal összesítésben 3-0-ra múlta felül a Szolnoki Dózsa együttesét, a hevesiek pedig ezúttal is magabiztosan játszottak.
A gólzáporos első negyed után már 5-3 volt az állás, majd a nagyszünetig további kettővel nőtt a hazaiak fórja. A harmadik és a negyedik felvonás kiegyenlített csatát hozott, igaz, azt hozzá kell tenni, hogy a kezdeti előny megszerzésének köszönhetően a negyedik játékrészben volt olyan is, hogy hattal vezetett az Eger.
Gerendás György legénysége végül 13-9-re nyert, Gór-Nagy három gólt is szerzett. Az Eger mind a négy eddigi mérkőzését behúzta.