Tudomány

Lehelet alapján mutat ki betegségeket ez a maszk

Interesting Engineering / YouTube / Vimeo / Wyss Institute
Interesting Engineering / YouTube / Vimeo / Wyss Institute

A California Institute of Technology kutatói kifejlesztettek egy olyan papírmaszkot, amely folyamatosan képes monitorozni a leheletünket, ezáltal pedig olyan légúti betegségek kimutatására képes, mint például az asztma, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) vagy a poszt-covid, írja az Interesting Engineering.

Wei Gao, a kutatás vezetője és az intézmény orvosmérnök professzorának elmondása szerint a kutatás során arra törekedtek, hogy olyan eszközt fejlesszenek ki a távoli egészségügyi monitorozáshoz, amely valós idejű visszajelzést tud adni otthoni és irodai környezetben egyaránt. Az intelligens maszk prototípusát EBCare-nek hívják, amelyben az EBC a kilégzett levegő kondenzátumát jelenti,

gyártási költsége pedig mindössze 1 dollár, vagyis kevesebb mint 400 forint. A kereskedelmi ár 5 dollár környékén lehet majd, ami még mindig nem éri el a 2000 forintot.

A Science folyóiratban megjelent kutatás szerint a maszk megtervezésének nagy kihívása volt, hogy a kilélegzett levegőt le kellett hűteni és folyékony állapotba sűríteni a kémiai elemzéshez. Klinikai körülmények között ezt a lépést általában külön hajtják végre jéggel vagy hűtéssel.  Ez azonban nem volt opció, így a csapat beépített egy „passzív hűtőrendszert” a maszkba, ami lehetővé tette a lehelet folyékonnyá tétele után az elemzést.

A maszk nagy előnye, hogy vezeték nélkül tudja továbbítani az eredményeket személyes eszközünkre, például az okostelefonunkra, vagy a táblagépünkre. Az eddig tesztelések eredményei szerint a maszk hatékonyan mutatta ki az az asztma és a COPD biomarkereit, és a vesebetegségek megjelenésének detektálására is alkalmas lehet. Mindemellett az eszköz pontosan méri a véralkoholszintet is, így nem kizárt hogy hamarosan leválthatja a szondákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik