Gazdaság

Áremelések: Nagy Mártonék ráküldik a hatóságot a Lidlre, a Tescóra és társaikra

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében, ami ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium határozott intézkedéseket tesz, és kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal versenyjogi vizsgálatát – jelentették be a tárcánál.

A kötelező akciózás rendszerét, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) javaslatára, a Kormány 2023. június 1-jétől vezette be. A kötelező akciózás, az online árfigyelő rendszerrel karöltve, jelentősen hozzájárult az infláció letöréséhez és visszaszorításához – olvasható a tárca közleményében. A szabályok betartása, így a családok védelme érdekében a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok szigorúan léptek fel: közel 3000 üzletet ellenőriztek, és mintegy 650 millió forint összegben szabtak ki bírságot.

A Kormány az inflációs folyamatokat, valamint a kapcsolódó intézkedésrendszert folyamatosan felülvizsgálta, és 2024 júniusában megállapította, hogy a kötelező akciózás elérte célját, ezért 2024. július 1-jétől kivezette az intézkedést, ugyanakkor, a kiskereskedelmi üzletek közötti verseny fenntartása érdekében, továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert.

Az online árfigyelő rendszerben napi szinten frissülő áradatok alapján azonban egyértelművé vált, hogy, a kötelező akciózás kivezetését követően, többek között, a finomliszt, a 2,8 százalékos UHT tej és a cukor fogyasztói ára tekintetében, a legnagyobb kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős áremelést hajtottak végre. A gyártói, márkás finomliszt árát, átlagosan, közel 80 százalékkal emelték a legnagyobb kiskereskedelmi láncok, de, egyes üzleteknél, valamely lisztek esetében, több mint 100 százalékos áremelés is volt. Az ugyancsak gyártói, márkás tej árát, átlagosan, mintegy 45 százalékkal növelték, míg a gyártói, márkás kristálycukrot, átlagosan, több mint 25 százalékkal drágították. Továbbá a saját márkás termékek árait is – bár kisebb mértékben – ugyancsak jelentősen, mindhárom terméktípus esetében, átlagosan, 30 százalékkal emelték.

A Nemzetgazdasági Minisztérium fogyasztóvédelmi szempontból megvizsgálta a helyzetet, majd megállapította, hogy

az érintett kiskereskedelmi láncok magatartása aggályos, az áremelések túlzók,

ezért szükséges a kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős áremelésének versenyjogi vizsgálata.

A Nemzetgazdasági Minisztérium, az adatok alapján, kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatának megkezdését, illetve azt is, hogy a minisztériumhoz tartozó fogyasztóvédelem, illetve a Gazdasági Versenyhivatal közösen lépjen fel a tisztességtelen vállalkozásokkal szemben.

A GVH-tól azt közölték, hogy, panaszeljárás keretében, megvizsgálják az NGM által feltárt és jelzett árképzési gyakorlatot, az azt alátámasztó bizonyítékokat és megteszik a szükséges intézkedéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik