Tudomány

Lassíthatja az öregedést a kannabisz

MiMaLeFi / Getty Images
MiMaLeFi / Getty Images

Egy új tanulmány szerint a kannabisz fő hatóanyaga, a tetrahidrokannabinol (THC) visszafordítja az egereknél az agy öregedésének hagyományos jeleit – írja a ScienceAlert. A szakértők az agy endokannabinoid rendszeréről, illetve az agyban található, 1-es típusú kannabinoid receptorról (CB1), valamint ezek és az öregedéssel járó, fokozatos, kognitív hanyatlás kapcsolatáról szerzett, korábbi ismeretekre alapoztak.

A kutatóknak sikerült megfigyelniük, hogy az öregedésgátló hatás miként érvényesül: egy olyan jelátviteli útvonalon keresztül, amely a sejtek anyagcseréjének egészséges szabályozásával összefüggő mTOR fehérjét, illetve, ezen keresztül, a metabolizmust érinti. „Sikerült kimutatnunk, hogy a THC-kezelés szövetfüggő és kettős hatást gyakorol az mTOR jelátvitelre és a metabolizmusra” – nyilatkozta Bilkei-Gorzó András, a Bonni Egyetem munkatársa.

A csapat egyes tagjai korábban megállapították, hogy a kannabisz, alacsony dózisban, javítja az emlékezetet és a tanulási képességet, öregedő egerekben. Ez arra utal, hogy a THC és a kogníció között kapcsolat lehet, amelyet érdemes feltárni.

Az új kísérletben két egércsoportot használtak fel, az egyikben fiatal, nagyjából négy hónapos, míg a másikban idősebb, mintegy 18 hónapos egyedek voltak. Mindkét korcsoportban bizonyos egerek 28 napon keresztül, naponta alacsony dózisú THC-t kaptak, a hatásokat pedig összehasonlították az életkoruknak megfelelő kontrollpéldányokkal.

A THC-vel kezelt egereknél fokozódott az mTOR aktivitása az agyban, és több olyan fehérje termelődött, amely az idegsejtek közötti új szinapszisok kialakításához szükséges, ami az agyműködés szinte minden aspektusát segíti.

Az aktivitás a zsírszövetben ugyanúgy csökkent, mint kalóriaszegény diéta esetén. Ez a jelenség lassítja a biológiai öregedést.

A potenciálisan értékes eredmények segíthetnek az agy időskori védelmében. Korábbi tanulmányokból tudjuk, hogy a THC szerepet játszhat a demencia kialakulásának késleltetésében.

Fontos azonban hozzátenni, hogy a kedvező hatásokat egyelőre csak egereknél figyelték meg, a helyzet alaposabb megértéséhez pedig további elemzések szükségesek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a marihuánafogyasztást korábban számos egészségi veszéllyel hozták összefüggésbe.

Kapcsolódó
Növelheti bizonyos ráktípusok kockázatát a kannabisz
Egy friss tanulmány szerint a kannabisz túlzott használata összefüggésbe hozható a fej- és nyakrák fokozott kockázatával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik