Szórakozás

Az alkoholelvonás okozhatta Amy Winehouse halálát

Az énekesnő egyik pillanatról a másikra akart felhagyni az ivással. Állítólag ezt már nem tudta elviselni legyengült szervezete.

A kivételes tehetségű, többszörös Grammy-díjas brit souldívát szombaton találták holtan londoni lakásában. A halottkémi vizsgálat nem tárta fel egyértelműen a 27 évesen elhunyt énekesnő halálának közvetlen okát; a toxikológiai eredményre valószínűleg több hétig várni kell.

A “családhoz közeli források” azonban a The Sunnak elmondták: Amy Winehouse fel akart hagyni az ivással, ám nem fogadta meg azt az orvosi tanácsot, hogy ezt fokozatosan tegye.

A legnagyobb brit bulvárlap által csütörtökön idézett bennfentesek egyike szerint ezt az énekesnő édesapja maga mondta el a hét elején tartott zártkörű búcsúszertartáson.

A forrás szerint Mitch Winehouse feltárta, hogy az orvosok az alkoholbevitel fokozatos csökkentését javasolták a szenvedélybetegségeitől szabadulni próbáló leányának, aki azonban “erre képtelen volt … mindent vagy semmit alapon teljesen felhagyott az ivással”, és szervezete éppen ezt a sokkot nem viselte el.

Az énekesnőről régóta köztudomású volt súlyos kábítószer- és alkoholfüggősége. Többször kórházi kezelésre is szorult a kábítószerezéssel összefüggő komoly tüdő- és szívpanaszok miatt, és legutóbb májusban töltött el rövid időt egy londoni rehabilitációs klinikán.

A brit bulvársajtó “közeli ismerősökre” hivatkozva egy ideig azt is híresztelte, hogy Amy Winehouse a droghasználat miatt tbc-s lett, de ezt később hivatalosan cáfolták, az viszont ismert volt, hogy krónikus tüdőtágulat alakult ki nála, amelyet dohányzása is súlyosbított.

A szülők azt tervezik, hogy leányuk 15 millió fontra (4,5 milliárd forintra) becsült vagyonából és a lemezeladási bevételekből alapítványt hoznak létre a szenvedélybetegek megsegítésére.

A csütörtöki Daily Mirror által idézett adatok szerint Amy Winehouse albumaiból az énekesnő hétvégi halála óta ötvenezer kelt el, több, mint az idei első félévben összesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik