Falusi Mariann nemrég a Hajógyár YouTube-csatorna ÉLETÚT című műsorának vendége volt, melyben az iskolás éveiről is szó esett.
Mindig figyeltem, kitűnő tanuló voltam nagyon sokáig, és akkor jöttek a fiúk. És akkor már elkezdtem arra figyelni, hogy kivel randizom, satöbbi, satöbbi. Hetedik-nyolcadikban az égető tűz voltam, állandóan kaptam igazgatói intőt, amit el tudsz képzelni, minden volt, borzasztó rosszá váltam. Nagy szám volt, kiálltam mindenkiért, igazi csapatkapitány voltam, mentem előre, vittem a zászlót
– idézte a Blikk az énekesnőt.
Falusi a beszélgetés során azt is elárulta, hogy gimnazistaként egy általa készített faliújság miatt kellett iskolát váltania, noha semmilyen rossz szándéka nem volt a művével.
Csináltam egy faliújságot és ebbe belekötött az igazgatónő, Fehér Klára írónő nővére, Fehér Márta. Szép zöld karton volt az alapja, rajta volt egy La Fontaine-mese, A holló meg a róka. Az volt a legrövidebb, azért tettük azt oda, de abba kötöttek bele, hogy a mese a Szovjetunió és Románia ellenes uszítás, és hogy zöld az alja, az meg egy reakciós szín. Nem is értettem, miről beszél az igazgatónő. Azt mondták, hogy vagy marad nyolc általánosom és kirúgnak egy életre, vagy önként átmegyek egy másik iskolába
– tette hozzá.