Szórakozás

Punci legyőzte Tallinnt: trágár hangzású településekről nevezik el a balti légitársaság repülőgépeit

Méghozzá gyerekes humorú cseh szavazóknak köszönhetően.

Az Air Baltic az internetezők segítségét kérte, hogy együtt nevezzék el a lett légitársaság Airbus A220-300-as gépeit. A Balti lánc függetlenségi demonstráció 35. évfordulójának tiszteletére szervezett játékon összesen 48 repülőt kereszteltek át: az online szavazáson a három balti ország 16-16 városának neveire lehetett voksolni, és a legtöbb szavazatot szerzett városokról nevezik majd el a flotta járatait 2025-től.

Ez eddig nem tűnik őrületesen izgalmasnak, ám itt jöttek a képbe a cseh internetezők, akik kissé megtrollkodták a szavazást – írja az idnes.cz.

A közösségi oldalakon közzétett posztoknak köszönhetően a szavazás utolsó napjaiban a csehek jelentősen befolyásolták a végeredményt, ugyanis olyan városnevekre voksoltak, amelyek csehül vagy angolul vulgárisan / viccesen hangzanak.

Így eshetett meg, hogy például a szavazás lezárulta előtti utolsó napon az észt települések között egy kis kikötőváros, Kunda vezetett 265.716 szavazattal – a szó csehül a női nemi szerv trágár megnevezése, míg a második helyen Püssi városa állt, nyilván nem függetlenül a punci szó angol verziójától, míg a főváros, Tallinn csak a harmadik helyen állt.

A szavazók augusztus 5. és 22. között összesen 232 észt, lett és litván város közül választhattak. Több mint egymillió szavazat érkezett be.

A légitársaság a szavazásról szóló közleményében nem hozta nyilvánosságra a végeredményt, csak felsorolta azt a 3-szor 16 várost, amelyik sikeresen szerepelt a szavazáson. A közlemény a cseh szavazók aktivitásáról sem tesz említést, csak utal arra, hogy a verseny jelentős érdeklődést és részvételt váltott ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik