Belföld

Közel száz ukrán menekültet tettek utcára Kocson egy új kormányrendelet miatt

Magyar Helsinki Bizottság
Szálláshelyüket elhagyó ukrán menekültek a Komárom-Esztergom vármegyei Kocs településen 2024. augusztus 21-én.
Magyar Helsinki Bizottság
Szálláshelyüket elhagyó ukrán menekültek a Komárom-Esztergom vármegyei Kocs településen 2024. augusztus 21-én.
Szerdától csak azok jogosultak szállásra a háború elől menekülők közül, akik „katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységből” érkeztek.

Szerdán mintegy száz ukrán menekültet lakoltattak ki a Komárom-Esztergom vármegyei Kocs településen, ahol egészen mostanáig az állam által támogatott magánszálláson kaptak elhelyezést – tájékoztatta lapunkat a Magyar Helsinki Bizottság.

A történtek hátterében az áll, hogy a magyar kormány még júniusban egy kormányrendelettel alapjaiban változtatta meg a háború elől Magyarországra menekült ukránok elhelyezésének szabályait. Eszerint augusztus 21-től csak az „Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeiből” érkezők jogosultak lakhatási támogatásra. Hogy mely megyék tartoznak ide, arról Pál Norbert, az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős, májusban kinevezett kormánybiztos döntött Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közreműködésével. A kormányrendelet által bevezetett másik változás, hogy most szerdától csak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jogosult közösségi szállásokon elhelyezni az erre jogosult menedékeseket, de szerződhet más szervezetekkel is a feladat ellátására.

„A Kocson eddig működő szálláshelynek a mai nappal megszűnt a szerződése, és lecsökkent azoknak is a köre, akik jogosultak erre a támogatott szállásra. Innen most mindenkinek el kell mennie, mert a szálláshely megszűnt” – ismertette a helyzetet a 24.hu kérdésére a Helsinki Bizottság helyszínen tartózkodó menekültügyi programvezetője, Bakonyi Anikó.

A buszmegállóban van egy kis árnyék, itt vannak nyolcvanan-százan, sok köztük a kicsi gyerek, és nagyon meleg van

– érzékeltette a körülményeket a menekültügyi szakember.

„Ugyanazok a bőröndök sorakoznak a járdán, amikkel 2022 februárjában elindultak otthonról. Ma reggel lakoltatták ki őket, egyelőre fogalmuk sincs, hol tudnak ma aludni. Rendőrök és polgárőrök biztosítják a helyszínt, hogy a gyerekek ne szaladjanak ki a járművek elé, másban nem tudnak segíteni” – foglalta össze a történteket a Helsinki Bizottság a szerda kora délután közzétett Facebook-posztjában.

Az új kormányrendelet alapján ellátásra már nem jogosult háborús menekültek július 10-ig fordulhattak méltányossági kérelemmel Pál Norbert kormánybiztoshoz, aki az egyéni méltányossági kérelmeket a Helsinki Bizottság programvezetője szerint „teljesen átláthatatlan szempontok alapján, egyénileg bírálta el, és nagyon kis százalékban hagyta jóvá.”

Több olyan család van az ügyfeleink között, ahol a családtagok egy része megkapta, a másik része nem. A család egysége nagyon fontos, családtagokat szétszakítani nem lehet

– hívta fel a figyelmet a menekültügyi szakember.

Simon László kocsi polgármester lapunknak a krízishelyzetről elmondta: a településnek szálláshelye nincs, ahol az ukrán menekülteket elszállásolhatná.

Az a vállalkozó, aki eddig a támogatás fejében az elszállásolásukról és az étkeztetésükről gondoskodott, most távozásra szólította fel azokat, akik után a továbbiakban már nem jogosult támogatásra – fogalmazott a polgármester, aki hozzátette, tisztességtelennek tartaná, ha a rosszul előkészített kormányzati döntés, illetve az előkészítetlen végrehajtás miatt kialakult helyzet alapján most az önkormányzattól várnának segítséget. Simon László a településen rendőrségi jelenlétről is beszámolt.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság lapunk érdeklődésére telefonon közölte, hogy a rendőrség felügyeleti jelleggel tartózkodik a helyszínen. Mivel jogsértés eddig nem történt, intézkedésre sem volt szükség.

Az ügyben kerestük a Miniszterelnökséget, hogy megtudjuk, a kormány tudomása szerint hány ukrán menekült került a mai nappal hasonló helyzetbe, illetve az ő ellátásukról ki gondoskodik a továbbiakban. Amennyiben válasz érkezik, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó
„Egy súlyosan beteg ember kapott méltányosságot, a gondozója nem. Egy édesapa kapott, a gyerekei nem”
A magyar kormány szerint észszerű és arányos változtatás, hogy augusztus 21-től semmilyen lakhatási támogatást nem kapnak az ukrajnai menekültek. Az érintettek kérhettek ugyan méltányosságot, mégis előálltak teljesen abszurd helyzetek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik