Élet-Stílus

Sörkülönlegességekben határ a csillagos ég – de melyikhez milyen étel dukál?

SPAR
SPAR
A sör története több ezer évre nyúlik vissza, ráadásul véletlenül fedezték fel. A sörkészítés azóta folyamatosan fejlődik, hiszen a különböző kultúrákban és régiókban eltérő alapanyagokat és technikákat alkalmaznak. Emiatt ismerjük, nem mellékesen ízleljük nagy kedvvel a lagert, az ALE-t, az IPA-t vagy a belga söröket. De honnan tudjuk, mit milyen étellel a legjobb párosítani?

Manapság fürdőzünk a kis- és nagyüzemi sörökben, bármely szupermarketbe is térünk be, raklapnyi sörtípus közül választhatunk. Ez persze azt is jelenti, hogy nagyon változatos ízélményt kínál mindegyik – ebben pedig a készítési folyamatok játszanak nagy szerepet, kezdve az erjesztési módszerekkel vagy a legkülönbözőbb adalékanyagok hozzáadásával.

Sokszor olvashatjuk az üvegeken vagy dobozokon, hogy egy sör alsó vagy felső erjesztésű:

  1. Az alsó erjesztésű sörök 7-13 Celsius-fokon készülnek, az élesztő a sörlé alján dolgozik, lassabban. Ezek a sörök tiszták, könnyedebbek, gyümölcsös jegyektől mentesek.
  2. A felső erjesztésű sörök ellenben 15-24 Celsius-fokon készülnek, az élesztő ilyenkor a sörlé tetején úszik, melegebb hőmérsékleten erjedve. Az így készült sör gazdagabb ízvilágú, nem ritkán gyümölcsös.
SPAR

Melyek a legnépszerűbbek?

Lager: a lager talán a legelterjedtebb sörtípus, amit alsó erjesztéssel készítenek, létrehozva egy könnyed, tiszta, friss sört.

Pilsner: a világos, aranyszínű lagerhez hasonló nedűket értjük alatta. Csehországból indult hódító útjára, nagyon karakteres íz jellemzi ezeket a söröket.

ALE: Az ALE sörök felső erjesztéssel készülnek, nagyon gyümölcsös ízvilágúak, édesebbek a lagerektől. Ide sorolhatók a Pale Ale-ek, amelyek citrusosak, vagy a belga típusú ALE sörök, amik fűszeresebbek.

IPA: Igen népszerűek Magyarországon is az IPA-k, amelyek nagyon magas komlótartalommal rendelkeznek, és az alkohol sem kevés bennük. Keserűbbek, citrusosabbak, sokszor fűszeresebbek, mint a hagyományos sörök.

Stout: különleges sörtípus a stout sör, amely gazdag és krémes ízvilágú, már-már kávés, csokoládés beütéssel rendelkezik. Ha stoutra gondolunk, egyértelműen a Guinness juthat eszünkbe elsőként.

Búzasörök: búzamalátából készül, sok esetben gyümölcsös, igazi könnyed italkülönlegesség. Altípusként megemlíthetjük a belga búzasöröket is, amelyek nagyon hasonlóak a sima búzasörökhöz, de jóval fűszeresebbek – ízesítik őket narancshéjjal és korianderrel is.

Gyümölcsös sörök: napjaink népszerű sörtípusa, amely készítéséhez friss gyümölcsöt vagy gyümölcspürét használnak fel az erjesztés során. A meggysör, a mangósör például kifejezetten népszerű a kézműves sörök közt.

Savanyú sörök: manapság a savanyú sörök is térhódító útra léptek, készítésük idején tejsavbaktériumokkal savanyítják őket – különlegességük persze nem való minden sörkedvelőnek.

Ez a széles sörpaletta persze azt is lehetővé teszi, hogy a különböző ételekhez megtaláljuk a legmegfelelőbb párosítást, legyen szó egy könnyed pizzáról, kézműves hamburgerről vagy desszertről. 

Több pillérből tevődik össze, miként lehet megfelelően párosítani egy sört az ételhez:

  • Kiegyensúlyozunk ízprofilokat: se a sör, se az étel ne nyomja el a másikat.
  • Hasonló ízjegyek választása: egy karamelles ízjegyekkel bíró sör leginkább desszerthez passzol.
  • Fontos a kontraszt: ha egy adott sör ellentétes ízeket képvisel az ételével, az kiváló gasztronómiai élményt adhat.

Mondunk néhány példát is.

A hotdoghoz frissítő sörök dukálnak, mint a Pilsner, hiszen komlós jegyei ellensúlyozzák a zsíros és sós virslis ételt. Pizzákhoz gyakran párosítanak ALE-söröket, mert a pizza paradicsomos és sajtos íze jól passzol a malátás sörhöz. Hamburgerek mellé IPA-kat a legjobb fogyasztani, hiszen a burger fűszerekben gazdag, nehezebb étel, így egy citrusos, kesernyés sör tökéletesen passzolhat hozzá.

SPAR

A magyarok nagy kedvence a lángos, amelyhez búzasört illik inni, mert a zsíros lángos olajban sül, nehéz étel, így egy édeskés, citrusos, mégis könnyed búzasör a legjobb választás mellé. Ne feledkezzünk meg a halételekről sem, melyekhez jellemzően citrusos söreket kínálnak, lehetőleg magas szénsavtartalommal, amelyek felfrissítik az ízlelőbimbókat.

Ha pedig palacsintáznánk, vagy kürtős kalácsra fájna a fogunk, akkor sem kell lemondanunk a sörről: egy karamellás ízvilágú belga sör remek kiegészítő lehet melléjük, amely fűszerességében harmonizál az édesebb, gazdag desszertízekkel.

Több mint 250-féle sörrel vár a 8. Belvárosi Sörfesztivál

2024-ben több mint 250-féle sörrel, a legkirályabb hazai sörfőzdék kézműves különlegességeivel, az importőrök parádés nemzetközi sörkínálatával, valamint a legvagányabb food truckok finomságaival várják a látogatókat a budapesti Szabadság téren szeptember 3-8 között. A sörfogyasztáshoz szükséges fesztiválpoharat pedig a SPAR révén akár féláron szerezheted be!

 

Augusztus 15-28. között, ha bármely SPAR, INTERSPAR, City SPAR, SPAR partner vagy SPAR market üzletben 15 ezer forint felett vásárolsz, akkor fizetéskor egy kuponnal ajándékoznak meg, amellyel 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatod meg a 8. Belvárosi Sörfesztiválon a sörfogyasztáshoz szükséges exkluzív fesztiválpoharat. A kupont a rendezvény ideje alatt, a Szabadság téri feltöltőpontokon tudod beváltani.

 

A főtámogató SPAR standján megkóstolhatod a Belvárosi Sörfesztivál hivatalos sörét, a 2024-es Festival Hippie-t is, amely egyszerre mutatja meg az ismerősen könnyed, komlós IPA hagyományait, ugyanakkor idén a rajongók és a készítők szándéka alapján új alapanyagok, ízek és technológiák emelik magasabb szintre a megújult fesztiválsör élményét.

 

További részleteket itt találsz Magyarország leghabosabb fesztiváljáról: www.sorfesztival.hu

A cikk a SPAR támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik