Sport

Gyanús körülmények között halt meg egy kerékpárversenyző, a venezuelai kormány legnagyobb kritikusa

CRIS BOURONCLE / AFP
Daniela Larreal (1973-2024)
CRIS BOURONCLE / AFP
Daniela Larreal (1973-2024)
50 éves korában holtan találták Daniela Larreal Chirinos, a venezuelai kerékpársport egyik legsikeresebb versenyzőjét. A kétszeres Pánamerikai Játékok-győztes, ötszörös olimpikon évekig keményen kritizálta a venezuelai kormányt, halálos fenyegetéseket kapott, ezért 2016 óta az Egyesült Államokban élt. Halálát állítólag fulladás okozta.

Meghalt az egykori venezuelai pályakerékpáros, Daniela Larreal Chirinos, akit az ország egyik legfontosabb sportolójaként tartottak számon. Az 1992 és 2012 között öt olimpián szerepelt 50 éves sportoló kétszer nyert Pánamerikai Játékokat (2011), kétszer Pánamerikai-bajnokságot (2005, 2012), nyolc alkalommal pedig a Közép-amerikai és Karibi Játékokon szerzett aranyérmet.

Politikai aktivistaként is ismert volt, először 2012-ben bírálta Hugo Chávez vezette venezuelai kormányt az állami sportfinanszírozással kapcsolatos szabálytalanságok miatt. Azt állította, hogy a kormány egy valójában nem is létező sportolót is szponzorál azért, hogy így vigyen ki devizát az országból.

Nyilatkozatai miatt kifejezetten célponttá vált, a sportminisztérium gyakran megakadályozta, hogy hozzáférjen a megítélt pénzösszegekhez.

Chávez halála után a Nicolás Maduro vezette kormányt is kritizálta, nyíltan diktatúrának nevezte a venezuelai állapotokat.

Politikai aktivizmusa során többször halálos fenyegetést kapott, egy alkalommal két teherautó megpróbálta leszorítani az útról. Édesapja ekkor javasolta neki, hogy el kell hagynia az országot. A riói olimpia helyett így 2016-ban száműzetésbe kényszerült, és megtiltották neki a hazatérést is.

Az Egyesült Államokban telepedett le, de onnan is támogatta a Maduróval szembeni ellenállást, beleértve a 2024-es venezuelai elnökválasztást és a tüntetéseket is-

Eleinte Miamiban élt, később egy Las Vegas- i szállodában dolgozott. Miután nem jelent meg a munkahelyén, a munkatársai augusztus 12-én a rendőrséghez fordultak. akik a lakásán holtan találták. Lapértesülések szerint a boncolás azt mutatta ki, hogy az egykori élsportoló megfulladt, a légcsövében szilárd táplálék maradványait találták.

A halál okát azonban hivatalosan még nem erősítették meg a hatóságok, jelenleg is folynak a további vizsgálatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik