Élő Nagyvilág

Moszkva szerint az ukránok támadást terveznek a kurszki atomerőmű ellen

Getty Images
Getty Images
  • Az ukrán erők pénteken felrobbantottak egy hidat a Szejm folyón a dél-oroszországi Kurszki területen, aminek következtében megkezdődött a lakosság evakuálása a térségből – közölték az illetékes orosz hatóságok.
  • Oroszország külügyminisztériuma megerősítette, hogy teljesen megsemmisült a híd.
  • Olasz újságírók az elfoglalt orosz területen, bekérették a moszkvai olasz nagykövetet.

Az orosz-ukrán háború augusztus 16-i eseményeiről itt olvashat.

Hadköteles ukrán férfi holtteste került elő a Tiszából

Ismét egy hadköteles férfi holttestét találták meg a Tiszában – közölte szombaton az ukrán határőrszolgálat a Telegram-oldalán.

„A halott egy középkorú férfi volt. Nem találtak nála iratokat, most igyekeznek megállapítani a személyazonosságát” – közölte a hatóság.

Ukrajnában a hadiállapot kihirdetése óta a 18-60 éves, hadköteles korú férfiaknak csak kivételes esetekben engedélyezik, hogy elhagyják az ország területét. Ennek ellenére sokan próbálkoznak átjutni a zöldhatáron, mindenekelőtt a környező európai uniós tagországokba. A kijevi vezetés az utóbbi időben egy sor intézkedést is hozott, így például megtiltotta turistáknak a határ menti kárpátaljai térség látogatását, megerősítette a határőrök járőrözését a régióban és július elejével szögesdrót akadályt létesítettek a Tisza ukrajnai partvonala mentén.

(MTI)

Moszkva szerint az ukránok támadást terveznek a kurszki atomerőmű ellen, hogy aztán az oroszokra fogják

Folyamatosan romlik a zaporizzsjai és a kurszki atomerőmű körüli helyzet – jelentette ki szombaton Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója Rafael Grossinak, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának szombati telefonbeszélgetésükben. Erről a Roaszatom sajtószolgálata számolt be, hozzátéve, hogy Lihacsov meghívta Grossit a kurszki atomerőműbe és Kurcsatov városba, hogy saját szemével lássa az ottani körülményeket.

Oroszország a nap folyamán azzal vádolta meg a Kurszki területre behatolt ukrán csapatokat, hogy támadást terveznek a kurszki atomerőmű ellen, majd Moszkvát akarják felelőssé tenni érte. Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő ezt az állítást őrült propagandának nevezve tagadta az X-en. Az orosz védelmi minisztérium, amelyet az Interfax hírügynökség idézett, viszont hangsúlyozta, hogy kemény választ fognak adni, ha bármilyen támadás éri a nukleáris létesítményt.

A zaporizzsjai atomerőmű orosz vezetése szombaton azt állította, hogy egy ukrán drón robbanószerkezetet dobott a nap folyamán az erőmű melletti egyik útra, ahol éppen a létesítmény személyzete haladt. Orosz közlés szerint „az ukrán támadás közvetlen veszélyt jelentett a személyzet és az erőmű biztonságára nézve”. Arról nem szóltak, hogy megsérült-e bárki.

A zaporizzsjai atomerőmű (ami a legnagyobb Európában) orosz ellenőrzés alá került röviddel a 2022 februárjában indított orosz invázió kezdete után. Oroszország és Ukrajna azóta többször vádolta egymást azzal, hogy a másik fél megpróbálja szabotálni a létesítmény működését.

(MTI)

Orosz külügy: Teljesen megsemmisült Gluskovó település mellet a Szejm folyón átívelő híd

Az orosz külügyminisztérium állítása szerint Ukrajna nyugati rakétákat, valószínűleg amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvetőket használt a Szejm folyón átívelő híd megsemmisítésére a dél-oroszországi Kurszki területen.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegram üzenetküldőn azt közölte, hogy „először találták el Kurszk régiót nyugati gyártmányú rakétavetőkkel, valószínűleg amerikai HIMARS-okkal. Teljesen megsemmisült Gluskovó település mellet a Szejm folyón átívelő híd és olyan önkéntesek haltak meg, akik segítettek a civil lakosság evakuálásában”.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg parancsnoka pénteken arról számolt be, hogy az ukrán erők 11 nappal azután, hogy orosz területre léptek, 1-3 kilométer mélységben nyomultak előre Kurszk régió egyes területein. Ukrán állítás szerint augusztus 6. óta 82 település került ellenőrzésük alá a régióban 1150 négyzetkilométernyi területen.

Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő kedden azt mondta: Ukrajna nem érdekelt abban, hogy Oroszország Kurszki régiójában területet foglaljon el, pusztán saját állampolgárainak életét védi, mivel az ott elindított hadművelettel akadályozza újabb orosz egységek átcsoportosítását a donyecki régióba, és nehezíti az Ukrajnában harcoló orosz erők fegyver-, lőszer- és üzemanyag-utánpótlását.

Olasz újságírók az elfoglalt orosz területen, bekérették a moszkvai olasz nagykövetet

Az orosz külügyminisztérium péntek este bejelentette, hogy bekérette Olaszország moszkvai nagykövetét, mert a RAI olasz közszolgálati televízió két újságírója a Kurszki területi Szudzsából tudósított a harcokról. Bejelentették, hogy a belügyminisztérium eljárást kíván indítani Stefania Battistini és Simone Traini ellen illegális határátlépés vádjával.

Oroszországban robbantottak fel egy hidat az ukránok, húszezer embert telepítenek ki

Az ukrán erők pénteken felrobbantottak egy hidat a Szejm folyón a dél-oroszországi Kurszki területen, aminek következtében megkezdődött a lakosság evakuálása a térségből – közölték az illetékes orosz hatóságok. Alekszej Szmirnov területi kormányzó bejelentése szerint a Gluskovi járásban rombolták le a hidat, és a járás 20 ezer lakosának a kitelepítése folyik.

Az ukrán csapatok augusztus 6-án törtek be váratlanul a Kurszki területre, azóta állításuk szerint elfoglaltak 82 települést és több mint 1000 négyzetkilométernyi területet.Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik befolyásos tanácsadója, Nyikolaj Patrusev pénteken kijelentette, hogy a meglepetésszerű támadásban a Nyugat és a NATO segített Ukrajnának. – A kurszki hadműveletet a NATO és a nyugati különleges szolgálatok részvételével tervezték meg – mondta az Izvesztyija című orosz napilapnak. Hozzátette: nyugati részvétel és közvetlen támogatás nélkül Kijev nem kockáztatta volna az orosz területre történő betörést.

A nyugati hatalmak közölték, hogy nem adtak előzetes tájékoztatást Kijevnek, és nem vesznek részt az offenzívában.

Kijev szerint a betörésre azért volt szükség, hogy méltányos béketárgyalásokra kényszerítsék Oroszországot, amely 2022 februárja óta háborút folytat Ukrajna ellen.

A RIA Novosztyi idézte Mihail Seremet parlamenti képviselőt, aki szerint a nyugati támogatású kurszki ukrán betöréssel közelebb kerültek egy teljes körű globális háborúhoz. „Tekintettel a nyugati katonai felszerelés jelenlétére, a nyugati lövedékek és rakéták felhasználására polgári infrastruktúrák ellen, valamint az Oroszország területén végrehajtott támadásban való kétségbevonhatatlan külföldi részvételre, arra lehet következtetni, hogy a világ a harmadik világháború szélén áll” – mondta a parlament védelmi bizottságának tagja.

Gyenisz Pusilin, Donyeck megye oroszok által kinevezett közigazgatási vezetője közölte, hogy az orosz ellenőrzés alatt álló Donyeck város egyik bevásárlóközpontjában legkevesebb hét polgári személy – közöttük egy serdülő – megsebesült pénteken egy ukrán célzott légitámadásban. A Galaxie bevásárlóközpont kigyulladt, egy közeli kórház megrongálódott – tette hozzá. Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy erőik a megyében elfoglalták Szerhijivka falut.

Képünkön egy kilőtt orosz tank a kurszki területen.

Yan DOBRONOSOV / AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik