Nagyvilág

Így álltak bosszút a tuaregek a Wagner zsoldosain

Artem Priakhin / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Artem Priakhin / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
A több mint egy évtizede zajló háború Maliban mára nagyhatalmak összecsapásává vált. Az orosz Wagner-csoport elleni június végi támadás rávilágított, hogy Moszkva globális kalandjai komoly veszélyeket is tartogatnak.

Tuareg lázadók támadtak a kormányerőkre Maliban – írta meg a Wall Street Journal. A hír nemcsak azért érdekes, mert a nyugat-afrikai állam része az úgynevezett puccsövezetnek, hanem azért is, mert a támadásban orosz katonák is meghaltak. A Wagner-csoport harcosai ugyanis a kormányerők oldalán harcolnak Maliban, a lázadók pedig egy mali-orosz katonai konvojon ütöttek rajta.

Bár az áldozatok pontos száma nem ismert, egyes források szerint a Wagner most szenvedte el a legnagyobb vérveszteséget azóta, hogy zsoldosai 2017-ben az országba érkeztek. Egy orosz Telegram-csatornán egyenesen arról írnak, hogy a rajtaütés 80 orosz áldozattal járt, további 15 harcost pedig elfogtak a lázadók.

Orosz állampolgárokról van szó, orosz érdekeket képviselő katonákról

– fogalmaznak az egyik Telegram-posztban.

Egy másik, szintén orosz forrás szerint az áldozatok száma jelentősen alacsonyabb: néhány tucat halottról lehet szó. Ugyanakkor ez a forrás is úgy értékeli, hogy ez volt a Wagner legnagyobb vesztesége 2017 óta Maliban – és ez nemcsak vérveszteséget jelent, hanem komoly arcvesztést is.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik