A Kádár-kor magyar benzinkútjain hosszú évtizedeken át ott díszelgett a sokak számára rejtélyes négy betű: ÁFOR. Az 1957-ben létrehozott Ásványiolaj-Forgalmi Országos Vállalat azért született, hogy az egész hazai olaj- és gázipart összefogó Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt egyik részeként üzemanyaggal szolgálja ki a lakosság igényeit.
A cégnek a rendszerváltás tette be a kaput, hiszen 1991 októberében a tagvállalatokat összevonták, és megszületett a MOL, a kutak csinos szekrényeit és építészeti elemeit pedig felváltották a modern megoldások.
Néhány helyen persze csak a logót cserélték le, minden külsőség a régi maradt – így történt a Miskolchoz közeli, alig háromezres Abaújszántón is, ahol a kút üzemeltetését 1969-ban átvevő Drozsnyik Lajosné Csáki Franciskának az első években még kézi hajtánnyal kellett megoldania a benzin pumpálását – írja a BOON.
Az 1975-ben már elektromos szivattyúval működő töltőállomás a rendszerváltás után is csak egyetlen fajta üzemanyagot:
adta, egészen néhány hónappal ezelőtti bezárásáig.
A jelenlegi, kissé megkopott arcát a Google utcanézeti képe 2023 májusában örökítette meg:
Hasonló kutakból legalább egy áll még az országban, az azonban már régóta nincs használatban – a Jánosháza főutcáján lévő egység ellenben szépen fel van újítva: