Élő Sport

Csipes Tamara és Varga Ádám ezüst-, Kopasz Bálint bronzérmes a kajakosoknál, Muszukajev a bronzért birkózhat – élő hírfolyam az olimpia szombati versenynapjáról

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Birkózásban, kajak-kenuban, öttusa és vízilabdában drukkolhatunk a magyaroknak a párizsi olimpia utolsó előtti napján.

  • Három magyar érem született a kajak-kenu-versenyek zárónapján: női kajak egyes 500 méteren Csipes Tamara második lett, Gazsó Alida Dóra hatodikként ért célba. Férfi kajak egyes 1000 méteren Varga Ádám ezüst-, Kopasz Bálint bronzérmes lett. A női kenusok 200 méteres döntőjében Takács Kincső nyolcadikként zárt.
  • A birkózóknál a szabadfogású Muszukajev Iszmail a 65 kilogramm világbajnoki címvédőjeként lépett szőnyegre, és a nyolcaddöntőjét technikai tussal nyerte a kirgiz Akmatalijev ellen. Muszukajev az azeri Aliyev elleni negyeddöntőjét 10-3-ra nyerte, majd az elődöntőben sajnos sima vereséget szenvedett az iráni Amuzadhalili ellen, így vasárnap a bronzért küzdhet. Női 76 kilogrammban Nagy Bernadett technikai tussal kapott ki az indiai Reetika Reetikától, és mivel ellenfele nem jutott el a döntőig, így Nagy kiesett.
  • Öttusában Szép Balázs a 10., Bőhm Csaba a 13. helyen zárt a döntőben. A nőknél Gulyás Michelle és Guzi Blanka is sikeresen vette az elődöntőt, így vasárnap mindketten ott lesznek majd a fináléban.
  • A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel győzte le az olasz csapatot, és ezzel megszerezte az ötödik helyet.

Curry lett a hős, amerikai diadal a férfi kosárlabdatornán

Az Egyesült Államok válogatottja nyerte meg a párizsi olimpia férfi kosárlabdatornáját, a döntőben 98–87-re felülmúlva a házigazda Franciaországot. Stephen Curry az elődöntő után most is brillírozott, a végjátékban az ő hárompontosai adták meg a kegyelemdöfést a remekül küzdő francia csapatnak.

Kapcsolódó
Curry-show végzett a franciákkal, olimpiai bajnok az amerikai férfi kosárlabdacsapat
A válogatott 17. alkalommal és sorozatban ötödször nyerte meg a tornát.

Helif után Jü-tin is olimpiai bajnok lett

Az algériai Iman Helif után a tajvani Lin Jü-tin is olimpiai bajnok lett a női bokszolók között a párizsi játékokon.

MOHD RASFAN / AFP

A két sportoló azt követően került a támadások kereszttüzébe, hogy 2023-ban mindkettejüket kizárta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) a világbajnokságról, mivel állításuk szerint nem feleltek meg a női tornán való részvétel feltételeinek. Ugyanakkor azt az IBA is elismerte, hogy nem végzett kromoszóma-vizsgálatot.

Lin Jü-tin szombaton az 57 kg-osok döntőjében egyhangú pontozással legyőzte a lengyel Julia Szeremetát.

Kapcsolódó
Iman Helif: Ugyanolyan nő vagyok, mint bármelyik másik nő
Helif szerint zaklatás áldozata lett, és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) gyűlöli őt.

A Nemzetközi Tornaszövetség eleget tett a bírósági döntésnek

A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szombati ítéetének megfelelően megváltoztatta a női talajdöntő végeredményét.

A CAS döntése szerint az Egyesült Államok delegációja 4 másodperccel a limitidőn túl óvta meg Jordan Chiles gyakorlatát, így az óvás érvénytelen és nem lett volna szabad elfogadni.

Chiles eredeti (13.666) pontszámát állították vissza, ezzel a román Ana Barbosu lett a harmadik, és a szintén román Sabrina Maneca Voinea (13.700) és Chiles előtt. Az érmek sorsát a FIG még nem kommentálta.

Kapcsolódó
A bírók hibázhattak, a románok tombolnak, a kormányfő bojkottál: így kap gellert a politikán egy olimpiai verseny
Ana Barbosu és Sabrina Maneca-Voinea is minimális különbséggel maradt le a bronzéremről.

Kanadai arany férfi breaktáncban

A kanadai Philip Kim – művésznevén Phil Wizard – nyerte az aranyérmet a játékokon most bemutatkozó breaktánc férfi versenyében a párizsi olimpián. A kanadai induló a döntőben a hazaiak versenyzőjét, Danis Civilt – Dany Dannt – győzte le simán. A bronzérem az amerikai Victor Montalvo nyakába került.

Breaktánc, férfiak

1. Philip Kim (Kanada) – Phil Wizard
2. Danis Civil (Franciaország) – Dany Dann
3. Victor Montalvo (Egyesült Államok) – Victor

Megvan Albánia történetének első olimpiai érme

Albánia is feliratkozik az olimpiai örök éremtáblára: az oroszból honosított birkózó, Chermen Valiev bronzérmes lett a szabadfogásúak 74 kilogrammos súlycsoportjában a tádzsik Viktor Rasszadin legyőzésével. Albán etnikumú sportolók korábban már 14 érmet nyertek más országok színeiben, ám albán zászló alatt versenyző érmes még nem volt.

Kipyegon olimpiai csúccsal nyerte 1500-ot

A kenyai Faith Kipyegon 5000 méteren kalandos körülmények között lett második (előbb kizárták lökdösődés miatt, majd óvás után visszakapta az érmét), 1500 méteren viszont nem engedte át másnak az első helyet, és 3:51.29 perces új olimpiai csúccsal győzött. Az ausztrál Jessica Hill lett a második, a brit Georgia Bell a harmadik.

Kipyegon zsinórban a harmadik olimpián lett az 1500 bajnoka!

Amerikai győzelem a brazilok ellen a női futballtorna döntőjében

Az Egyesült Államok válogatottja 1–0-s győzelmet aratott Brazília felett a párizsi női labdarúgótorna döntőjében, ezzel 1996, 2004, 2008 és 2012 után ötödször lett aranyérmes. A finálé az 57. percben dőlt el, amikor az amerikaiak házi gólkirálya, Mallory Swanson kilépett a lesre játszó védők közül (csapattársa lesen volt, ám nem avatkozott játékba), és higgadtan a brazil kapuba gurított. Az amerikaiaké az arany, a braziloké az ezüst, a németeké a bronz, a torna legjobb góllövője a francia Marie-Antoinette Katoto 5 találattal.

A döntő eredménye azt jelenti, hogy a brazilok legendája, a korábban hatszor is a világ legjobbjának megválasztott Martának harmadik nekifutásra (2004 és 2008 volt a másik korábbi döntője) sem jött össze az olimpiai arany.

Az amerikaiak 4 másodperc miatt bukják a tornaérmet!

Hosszabban is foglalkoztunk azzal, mekkora botrány tört ki a tornaversenyek női talajdöntője után. Ha pár mondatban kellene summázni a történteket: az amerikai Jordan Chiles lett a bronzérmes (óvás után), új pontszámát akkor hirdették ki, amikor az addig harmadik helyen álló Ana Barbosu már a román zászlóval ünnepelt. Végül Chiles lett a harmadik, Barbosu a negyedik és Sabina Maneca az ötödik, közöttük minimális különbség volt.

A románok az óvási procedúra lefolytatása és a Voineának adott semleges levonás (ezt azért kaphatta, mert a vonalbíró úgy ítélte meg, kilépett a szőnyegről, ezt a felvételek nem erősítették meg) miatt fordultak a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS). Az ügy politikai-diplomáciai szintre kúszott fel, a román miniszterelnök Marcel Ciolacu kijelentette, hogy a román sportolókkal szemben elkövetett méltánytalanság miatt nem vesz részt a párizsi záróünnepségen.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) most hozta nyilvánosságra ítéletét a női talajfináléval kapcsolatban. A CAS közleménye szerint az amerikaiak 4 másodperccel (!) késték le az egyperces óvási határidőt Jordan Chiles gyakorlata után, ezért fellebbezésüket nem lett volna szabad elfogadni. Ezért Chiles pontszámát az eredetire (13.666) kell visszaállítani, ezzel az amerikai tornásznő a román Ana Barbosu és Sabrina Maneca Voinea mögé esik vissza. Az érmek sorsáról a Nemzetközi Tornaszövetségnek (FIG) kell döntést hoznia, a többi román beadványt mind elutasították.

Elgendy az öttusa aranyérmese

Három éve ezüstérmes volt, most egy helyet javított. A japán Szato a második, az olasz Malan felfutott a dobogóra.

Az amerikaiak elveszíthetnek egy tornaérmet

Hosszabban is foglalkoztunk azzal, mekkora botrány tört ki a tornaversenyek női talajdöntője után. Ha pár mondatban kellene summázni a történteket: az amerikai Jordan Chiles lett a bronzérmes (óvás után), új pontszámát akkor hirdették ki, amikor az addig harmadik helyen álló Ana Barbosu már a román zászlóval ünnepelt. Végül Chiles lett a harmadik, Barbosu a negyedik és Sabina Maneca az ötödik, közöttük minimális különbség volt.

A románok az óvási procedúra lefolytatása és a Voineának adott semleges levonás (ezt azért kaphatta, mert a vonalbíró úgy ítélte meg, kilépett a szőnyegről, ezt a felvételek nem erősítették meg) miatt fordultak a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS). Az ügy politikai-diplomáciai szintre kúszott fel, a román miniszterelnök Marcel Ciolacu kijelentette, hogy a román sportolókkal szemben elkövetett méltánytalanság miatt nem vesz részt a párizsi záróünnepségen.

A CAS meghallgatta az érintett feleket, akik tisztában voltak azzal, a döntőbíróság a pályán született ítéleteket jóvá szokta hagyni, hacsak nem történt eljárási hiba, technikai hiba vagy bizonyított csalási kísérlet. Úgy néz ki, az eljárási hiba bizonyítható volt: a Román Tornaszövetség közleményben tudatta, hogy a CAS ítélete szerint az amerikai óvás lekéste a szabálykönyvben megszabott 1 perces határidőt, ezért nem kellett volna elfogadni. Chiles eredeti pontszámát vissza kell állítani, a Nemzetközi Tornaszövetségnek (FIG) kell döntést hozni az érmek sorsáról. A többi román beadványt elutasították. A CAS és az Egyesült Államok Tornaszövetsége egyelőre nem erősítette meg a hírt.

Bőhmé a harmadik legjobb idő úszásban

Csak Choong és a svájci Dallenbach úszott jobbat nála.

Az utolsó, kombinált számot az egyiptomi Elgendy kezdheti majd az élről, 17 másodperces előnnyel indulhat majd. Szép Balázs a 9. helyről várja a laser runt, 43 másodperccel indul majd el az éllovas után.

Szép Balázs elmaradt Bőhm idejétől

Szép 2:05.83 perc alatt úszta le a 200 métert, így a második futamban ő lett az utolsó. Szép ezért az úszásért 299 pontot kapott, és a futamgyőztes, az olasz Cicinelli is rosszabbat úszott, mint az első futamban második Bőhm Csaba.

Muszukajev a szőnyegen

A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail már elődöntőt vív, ellenfele a 2022-ben világbajnok iráni Rahman Musza Amuzadhalili.

Szép mellett még öten lovagoltak hibátlanul

Az olasz Malan, a japán Szato, a francia Mourcia, a német Liebig és az egyiptomi Elgendy. A körvívás pontszámait hozzáadva jelenleg Elgendy vezet Szato és a svájci Dallenbach előtt. Szép a 8., Bőhm a 17.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik