Szórakozás

A sztárokat sem kíméli a zöld szemű szörny

VV Olivér megingott, de még azelőtt kilépett, hogy veszélybe sodorta volna kapcsolatát. Ernyey Béla szerint bizalom nélkül egy szerelem sem működik.

Az evolúciós pszichológia szerint minden más viselkedésformához hasonlóan a féltékenység is csak védekezés a gének továbbadását fenyegető vetélytársak ellen.

VV Olivér volt a luxusvilla alfahímje. Bár bent Szandika, és Anikó is bomlottak utána, őt érzelmeiben nem lehetett megingatni. Ő csak Enikőért, a Villán kívül rekedt szerelméért epekedett. Féltékenységről akkor még szó sem volt. A zöld szemű szörny aztán lecsapott rájuk, nem sokkal azután, hogy Olivér elhagyta a Villát. A kapcsolat ma már újra a régi, lecsitultak a kedélyek. Olivér azt mondja, nem szabad teret engedni semmilyen kilengésnek egy szerelmi viszonyban. Egy ártatlannak tűnő csók is megmérgezhet mindent, ami féltékenységhez, később pedig szakításhoz vezethet.

Balaton Dóra és Ernyey Béla két évvel ezelőtt házasodtak össze, nagyjából egy évnyi együttjárás után. Azóta, mint mesélik, szinte minden nap együtt vannak. Szeretik egymást, és maximálisan megbíznak a másikban. A bizalom – szerintük – az egyik legfontosabb pillére egy kapcsolatnak. Ők így soha nem is voltak féltékenyek egymásra.

Sokan persze elméletben épp úgy gondolkoznak, mint Dóra és Béla. Ha meginog a bizalom, akkor már a kapcsolat is odavan, és nem érdemes tovább folytatni.

A szakemberek szerint azonban a féltékenység sokszor akár jót is tehet egy kapcsolatnak. Felkorbácsolja az érzelmeket, erősebbé teszi a szerelmet és szenvedélyesebbé a szexuális életet. Itt is csak a mérték a lényeg.

AJÁNLOTT LINK:

Amikor a féltékenység uralja az elmét (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik