A miniszter szerint az önkéntes haderőre való áttérés elhamarkodottan, előkészítetlenül történt meg 2004-ben, a katonai nyilvántartásokat „egyszerűen kidobták az ablakon”, a leszerelő szerződéses katonákat pedig meg sem kérdezték, akarnak-e tartalékosként kapcsolatban maradni a honvédséggel. Elmondta: olyan feltételrendszer kidolgozásának előkészülete folyik, hogy a tartalékos katonai szolgálat vállalása előnyt jelentsen például állami álláspályázatok esetében.
Hende Csaba a lapnak arra a kérdésére, milyen tanulságokkal szolgált az árvízvédelmi munka a honvédség számára elmondta, hogy változtatni kell azon, hogy – az elmúlt évek liberális oktatáspolitikája szellemében – a katonai felsőoktatás hallgatóit csak önkéntes alapon lehet igénybe venni katasztrófa elleni védelemben. Ezt módosítandó a közeljövőben – a tárcával egyeztetve – Csampa Zsolt fog benyújtani egy törvénymódosítást a kadétok hivatásáról – tette hozzá a miniszter.