Öt hónappal bemutatása után a tévében is látható lesz minden idők legdrágább magyar filmje, a Most vagy soha! Míg a mozis premierjét a történetéből fakadóan is a március 15-hez igazították, addig a tévés premier egy másik nemzeti ünnepen lesz: augusztus 20-án este adja le a TV2 – szúrta ki egy blog, amely azt is hozzátette, a tűzijáték konkurenciája lehet a Petőfi-film, mivel mindkettő pontban kilenckor kezdődik.
A tévés bemutató homlokegyenest ellentmond Rákay Philip öt hónappal ezelőtti posztjának, amelyben azt írta, a Most vagy soha! idén nem lesz látható sem a tévében, sem a Netflixen sem, mert „a moziélmény nem pótolható.”
A filmről itt írtunk: