Élő Sport

Ötméteresekkel verte Olaszországot, elődöntőbe jutott a magyar pólóválogatott

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Érmekért csatázhat a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután egy fordulatos és izgalmas mérkőzésen, ötméteresekkel legyőzte Olaszországot. Vogel Soma három büntetőt is kivédett a szétlövésben, egyet pedig a mérkőzés során.

Egy olimpiai negyeddöntő tétjét ugyan nem kell magyarázni, de a szerdai magyar-olasz összecsapás előtt már tisztult a kép a legjobb négyet illetően, és a csoportgyőztesek, a spanyolok, valamint a görögök is kikaptak nagy meglepetésre. Kihagyott helyzetekkel indult a mérkőzés, majd a magyar válogatott tudott meglépni az ellenfelétől, Manhercz előbb akcióból volt eredményes, majd bedobott egy büntetőt is.

Fekete szabálytalansága után Fondelli is ötöst dobhatott, de a kapufa tövét találta el. A hatodik percben már nem volt szerencsénk, a kapufáról Vogelre, onnan pedig a kapunkba pattant a labda, de Manhercz válaszul megdobta saját maga és a csapat harmadik gólját is. Feljöttek egyre a negyed végéig az olaszok, akik még egy piros lapot is ki akartak harcolni, de videózás után a játékvezető jelezte, inkább a vízilabdával foglalkozzanak.

Nem mindig lehetett érteni a játékvezetői felfogást a mérkőzésen (a román Adrian Alexandrescu és a montenegrói Veselin Miskovic állt a medenceparton), a kapu előtt komoly csatákat engedtek, ugyanakkor rengeteg támadásra fújtak kontrát. Talán emiatt is, kissé furcsán csordogált a mérkőzés, mígnem a második negyed hatodik percében kiegyenlített Olaszország – gondoltuk elsőre, de hosszas videózás után elvették a találatot, és négyperces kiállítást kapott Condemi, mert dobás után, még lendületből arcon ütötte Jansikot, akinek felrepedt az arcbőre. A magyar csapat ötöst is dobhatott, Manhercz ezt is gólra váltotta, így aztán 4-2-es előnyből várta Magyarország a második félidőt.

Varga Jennifer / 24.hu

Fél perc sem telt el a harmadik negyedből, amikor Di Fulvio Vogel kezei között dobott gólt, majd egyből a játékvezetőre nézett. A magyar csapat hadilábon állt a szerencsével, kétszer is a kapufát találta el, így amikor Echenique egy megúszás után egyedül megoldotta a támadást, Olaszország 4-4-re kiegyenlített. Zalánkinak fórban sem sikerült betalálnia, Echenique így a következő támadásból már az olaszoknak szerzett vezetést – Varga Zsolt azonnal időt is kért. Tetéződtek a bajok, amikor Vigvárira fújtak egy kontrát, Di Fulvio pedig a kapunkba zúdította a labdát – öt lövésből dobott négy gólt Olaszország. Zalánki törte meg a magyar gólcsendet, okosan a lapos alsót vette célba fórban, Del Lungo nem ért le a labdára. Di Fulvióra továbbra sem volt ellenszer, de Zalánki újabb találata után egygólos hátrányból várhatta csapat a záró negyedet.

Varga Jennifer / 24.hu

Lendületben maradtak az olaszok, elhozták a negyedik negyedben a labdát, majd Echenique a felső sarokba lőtt. Egy szépen kijátszott emberelőnyös Fekete-gól után az olaszok elszórták a labdát, Zalánki pedig szűk hat perccel a rendes játékidő vége előtt kiegyenlített. Vogel óriási bravúrral, egy kivédett ötméteressel segített be a játékrész derekán, majd Manhercz újabb gólja után már Magyarország vezetett. Molnár kiállítása után időt kértek az olaszok, be is dobták a fórt, aztán a magyar válogatott került emberelőnybe, akkor meg Varga Zsolt rendelt mindenkit a medence szélére – Manhercz lövése azonban kimaradt az utolsó percben. 39 másodperc volt vissza, amikor Alessandro Campagna megint időt kért, de kimaradt az olasz fór.

Sőt, két magyar úszhatott el, Varga Jansikhoz játszotta a labdát, aki egyedül állt a kapussal szemben, de túl közel ment, Del Lungo pedig bravúrral védeni tudott.

16 ezer ember fogta a fejét a La Défense-ben, senki nem akarta elhinni, amit lát.

Büntetők következtek, az elsőt pedig Varga lécre vágta, és elsőre ugyan érvényesnek mutatták, a labda nem haladt át teljesen a gólvonalon. Vogel egyből kozmetikázott egy védéssel, majd Vámos bedobta a maga lövését, a magyar kapus pedig a második olasz próbálkozást is hárította. Presciutti már nem hibázott, az olaszoknak pedig bejött a kapuscsere, Nicosia kifogott Feketén.

Vogel védett aztán újfent, Manhercz pedig négy közé dobta a magyar válogatottat.

Varga Jennifer / 24.hu

Manhercz Krisztián öt, Zalánki Gergő három góllal zárta a meccset, Vogel Soma pedig a szétlövésben bemutatott bravúrjain felül hét védést mutatott be a rendes játékidőben.

A magyar válogatott a négy között Horvátországgal játszik.

Férfi vízilabda, negyeddöntő:

Magyarország – Olaszország 12-10 (3-2, 1-0, 2-5, 3-2) – ötméteresekkel
Egyesült Államok – Ausztrália 11-10 (1-3, 2-2, 2-0, 2-2, 4-3) – ötméteresekkel
Szerbia – Görögország 12-11 (3-3, 3-2, 2-4, 4-2)
Horvátország – Spanyolország 10-8 (2-0, 4-3, 2-2, 2-3)

9-9

Manhercz vállalta el, Del Lungo odaért a rövidre. Támadhatnak az olaszok. 39 mp van hátra, és ebből 35-öt ők birtokolják a labdát.

9-9

Iocchi Gratta kiállítása után mi is megkaptuk a fórt. Varga kapitány gyorsan időt is kért. 68 mp van hátra.

9-8

Molnár Eriket állították ki, 1 perc 40 van hátra. Az olaszok időt kértek.

9-8

Manhercz előbb kapufát lőtt, de visszapattant a labda hozzánk, szépen körbeadogattuk, majd Manhercz kíméletlenül bedobta. Vezetünk!

Vogel!!!!!

Zalánki lövését most a blokk hárította, ők viszont ötöst kaptak. Vogel kivédte!

8-8

Zalánki most meglepte az olaszokat, bemutatta a passzt, majd Del Longo feje fölött beágyúzta. Egál!

7-8

Olasz előnnyel indult a negyedik negyed, és Echenique sajnos brutálisan nagy gólt lőtt. Ez a harmadik találata. Mi is előnyben támadhattunk, Fekete vagányan belőtte.

6-7

Zalánki is felpörgött, nagyon fontos gólt lőtt a szélről a harmadik negyed vége előtt. Eggyel még mindig ők vezetnek.

4-6

4-2 után 4-0-s sorozatot produkálnak az olaszok, most Di Fulvio lőtt nagy gólt a jobb felsőbe.

4-5

Hárai szállított egy előnyt, de Zalánki lövése a blokkról a kapushoz pattant. Ők bezzeg belövik, Echenique messziről bepattintotta. Varga Zsolt időt kért. Nagyon kellene egy magyar gól!

Olvasói sztorik