Élet-Stílus

Csak úgy csörögtek az ezüstkanalak, amikor Cate Blanchett megjelent legújabb filmje premierjén

Leon Bennett / Getty Images
Leon Bennett / Getty Images
Összesen 102 evőeszközt viselt magán a színésznő.

Kedden Los Angelesben bemutatták a Borderlands című filmet Cate Blanchett-tel a főszerepben. A színésznő a premieren egy olyan felsőt viselt, amit 102 darab ezüstkanál díszített. A film hossza egyébként éppen 102 perc, így lehet összefüggés a kanalak száma és e között.

Az US Weekly azt írja, a film egy másik szereplője, Jamie Lee Curtis a vörös szőnyegen adott egyik interjúban azzal viccelődött, hogy szerinte Blanchett ruhaválasztását az ő egyik tévés projektje, A mackó című sorozat ihlette, aminek harmadik évadában számos utalást tesznek kanalakra. Cate Blanchett nem reagált erre a felvetésre, de közben kicsit megrázta a felsőjét, ami a mozgás hatására csörömpölni kezdett.

A kanalas ruhadarab a stockholmi, fenntarthatóságot hirdető Hodakova márka tervezése, és újrahasznosított anyagokból készült.

Michael Buckner / Variety via Getty Images

Aznap egy másik filmet is bemutattak, ahol Blake Lively ruhaválasztása volt említésre méltó:

Kapcsolódó
Blake Lively konkrétan ugyanazt a ruhát viselte a filmpremierjén, amit Britney Spears 2003-ban
A múzeumba illő darab már egy ideje a színésznő birtokában van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik