Edelény polgármestere hétfőn, az Országházban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy szeretne élen járni kezdeményezésében, ezért elsőként ő ajánlja fel egyhavi országgyűlési tiszteletdíját az edelényi károsultaknak. Hozzátette: képviselőtársai valószínűleg elsősorban az önkormányzatokon keresztül juttathatják el adományaikat, ő maga azonban helyismeretének köszönhetően személyesen adja át azt a település szociálisan legrászorultabb lakóinak.
A képviselő hétfőn egy miskolci civil kezdeményezést is felkarolt. A politikus elmondása szerint a javaslat lényege, hogy az ötöslottó régóta halmozódó, jelenleg 2,85 milliárd forintos nyereményalapjából 2,5 milliárd forintot az árvíz által elöntött települések számára utaljon át a Szerencsejáték Zrt.
Molnár Oszkár vasárnap a multinacionális cégeket kérte arra, hogy a nyereségük egy százalékával támogassák az árvíz sújtotta családokat.
A polgármester becslése szerint a Sajó, a Bódva és a Hernád folyók áradása miatt több tízmilliárd forintos kár érte Borsod megyét az elmúlt hetekben. A veszteségek kizárólag Edelényben több milliárd forintra rúgnak – fűzte hozzá.