Élő Nagyvilág

Újabb Hamász-parancsnokot likvidáltak az izraeliek

Mohammed Zaatari / MTI / AP
Hamász-fejpántos lányok a libanoni Türosz déli kikötõváros al-Bassz palesztin menekülttáborában 2024. július 31-én.
Mohammed Zaatari / MTI / AP
Hamász-fejpántos lányok a libanoni Türosz déli kikötõváros al-Bassz palesztin menekülttáborában 2024. július 31-én.

Az izraeli háború és a közel-keleti válság előző napi fejleményeiről itt tudósítottunk.

Irán Izrael belsejére mért csapást vár el a Hezbollahtól

Irán kijelentette, hogy szövetségesének, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalomnak mélyen Izrael belsejére kell csapást mérnie és nem kell a katonai célpontokra szorítkoznia, válaszul a szervezet katonai vezetője ellen kedden Bejrút közelében elkövetett merényletre. Fuad Sukr, a Hezbollah katonai vezetője kedd este vesztette életét egy Bejrút déli külvárosában lévő épületre mért izraeli légitámadásban, amelynek következtében hat másik személy, köztük öt civil is életét vesztette. A Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah csütörtöki beszédében bosszút ígért a Hezbollah libanoni fővárosban lévő fellegvára elleni „agresszióra”, ami újabb eszkalációtól való aggodalmat kelt.

A mostani csapás után „arra számítunk, hogy a Hezbollah további célpontokat fog választani, és Izrael mélyére mér csapást” – mondta szombaton Irán ENSZ-képviselője, akit az IRNA hivatalos ügynökség idézett. A Hezbollah, a palesztin Hamász Irán által támogatott szövetségese szinte naponta csap össze az izraeli hadsereggel az izraeli-libanoni határ mentén azóta, hogy október 7-én megkezdődött a háború a Gázai övezetben, amelyet a Hamász Izrael elleni példátlan támadása váltott ki. „A Hezbollah és az (izraeli) rezsim betartott bizonyos határokat, amelyen a (kedd esti) támadás átlépett” – mondta Irán ENSZ-képviselője, aki hozzátette: mostantól a libanoni mozgalom „nem fogja a válaszlépéseket katonai célpontokra korlátozni”.

Irán és a Hamász is azzal vádolja Izraelt, hogy szerdán Teheránban meggyilkolta Iszmail Haníjét, a palesztin iszlamista mozgalom vezetőjét, és megtorlással fenyegetőztek. Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnoka azzal fenyegette meg szombaton Izraelt, hogy Irán térségbeli szövetségesei széles körű ellencsapást mérnek Izraelre. A „bűnös és terrorista cionista rezsimnek és támogatóinak számolniuk kell az ellenállási csoportok szent bosszújával” – mondta a szervezet honlapja szerint. A Hezbollah vezetőjének írt levelében Szalami „kemény és véres bosszúról” beszélt.

Az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bageri ugyancsak véres bosszút emlegetett, és azt mondta, hogy a hadsereg „már csak a megtorló csapás végrehajtásának időpontját mérlegelik”.

Szombaton a Kajhan című keményvonalas iráni lap azt írta, hogy Iránnak és szövetségeseinek Tel-Avivra és Haifára kellene csapást mérniük, és izraeli tisztségviselőket kellene célba venniük.

Több tucat biztonsági embert vettek őrizetbe Teheránban a Hamász-vezető elleni merénylet miatt

Több tucat biztonsági embert, valamint a szigorúan őrzött vendégház személyzetének több tagját is őrizetbe vették az iráni hatóságok a Hamász vezető, Iszmáíl Hanije elleni merénylettel összefüggésben a The New York Times értesülései szerint. Mint ismert, a Hamász-vezérrel Teheránban, az iráni elnök beiktatása után végeztek egy kormányzati vendégházban. A bombát több hónappal korábban csempészhették be az Hamász-vezető által megkapott szobába, és akkor élesítették, amikor aludni tért. A merényletben Haniyeh egyik testőre is életét vesztette.

Kapcsolódó
Izrael levágta a Hamász egyik fejét, kiszámíthatatlan, mivel vág vissza Irán
Izrael likvidálta a Hamász politikai szárnyának vezetőjét, méghozzá Irán fővárosában. Ismét fellángoltak a pusztító regionális háborúról szóló félelmek.

Újabb Hamász-parancsnokot likvidáltak az izraeliek

Ciszjordániában egy járműre mért izraeli légicsapás megölte a Hamász egyik parancsnokát, a támadásban további négy ember is meghalt – jelentette szombaton a WAFA palesztin hírügynökség. A Hamász szócsövének is tartott hírügynökség közlése szerint az izraeli erők egy harcosokat szállító járműre mértek csapást, amelyben a szervezet tulkarmi egységének egyik parancsnoka is életét vesztette.

Az izraeli hadsereg a támadással kapcsolatban annyit közölt, hogy légicsapást hajtott végre a terrorszervezet egyik csoportja ellen a ciszjordániai Tulkarm város környékén.

A Hamász Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadása, illetve a Gázai övezetben zajló háború kitörése óta a zsidó állam Ciszjordániában is egyre több katonai akciót hajt végre a palesztinok lakta területen.

Iszmail Haníje Hamász-vezető szerdai teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető keddi, bejrúti megölését követően Ciszjordániában és az egész közel-keleti régióban tovább fokozódott a feszültség.

Olvasói sztorik