Belföld

Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolja az ügyészség Donáth Annát

Béres Márton / 24.hu
Béres Márton / 24.hu

Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanúsítottként idézik be azért, mert „testével védte Iványi Gábort.” 2022 februárjában a NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt razziát tartott az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai irodájában.

A Párbeszéd szolidaritási akciót hirdetett a központ elé, ahol több ellenzéki politikus is megjelent, az épületben kisebb lökdösődés is kialakult.

Polt Péter legfőbb ügyész csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselő, illetve az Európai Parlament elnökénél Donáth Anna momentumos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Gurmait és Iványit azóta gyanúsítottként kihallgatták, de tagadták a bűncselekmény elkövetését, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

Donáth Anna pénteken politikai bosszúról és megfélemlítésről írt Facebook-oldalán:

Videófelvételek bizonyítják, hogy erőszakot nem alkalmaztam (ahogy soha életemben), minden mozdulatom egy idős és ártatlanul meghurcolt lelkész védelmére irányult. Korábban az Európai Parlament is vizsgálta az ügyet, és megtagadta a mentelmi jogom felfüggesztését, hisz nyilvánvaló volt, hogy ez politikai bosszú, koncepciós eljárás, jogi terror. Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyeget. De nem tudnak megfélemlíteni– írja Donáth Anna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik