Sport olimpia program

Milák százon is elkezdi, a kézisek a világbajnokkal meccselnek, pástra lép a férfi párbajtőrcsapat – a magyarok pénteki programja az olimpián

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A 200 méter pillangón ezüstérmes Milák Kristóf 100 méteren is megkezdi szereplését, a magyar férfi párbajtőrcsapat pedig az elődöntőért lép pástra a párizsi olimpia pénteki versenynapján.

Milák szerdán címvédőként második lett a hazai sztár, Léon Marchand mögött a Paris La Défense Aréna medencéjében, másik számában, a 100 méter pillangóban pedig három éve ezüstérmes volt Tokióban az amerikai Caeleb Dressel mögött.

A péntek délelőtti előfutamokban a nyolcszoros olimpiai bajnok Dressel mellett ott lesz Kós Hubert is, aki 200 méter háton a magyar küldöttség első aranyérmét szerezte.

Medencébe ugrik péntek délelőtt 200 méter vegyesen Sebestyén Dalma és 800 méter gyorson Késely Ajna is.

A vívóversenyek látványos helyszínén, a Nagy Palotában a férfi párbajtőrcsapat 13.30 órától Kazahsztánnal küzd majd meg az elődöntőért. Egyéniben vasárnap a világbajnoki címvédő Koch Máté már az első fordulóban, az olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely pedig a nyolcaddöntőben búcsúzott. Az első olimpiáján szereplő Andrásfi Tibor ugyanakkor remek vívással a negyedik helyen zárt.

Az olimpia hetedik versenynapján az atlétikai viadaloknak otthont adó Stade de France-ban is beindul a nagyüzem, a nyitányon öt magyar lesz érdekelt.

A férfi kalapácsvetés selejtezőjében a kétszeres világbajnoki harmadik Halász Bence mellett az eddig csak korosztályos szinten vitézkedő Varga Donát és Rába Dániel lép dobókörbe. A női 100 méteres síkfutás előfutamában az országos csúcstartó és a júliusi Gyulai Memorialon 200 méteren ötödik Takács Boglárka próbál szerencsét, míg a női 5000 méter előfutamában Wagner-Gyürkés Viktóriának lehet szurkolni.

A Chateauroux-i Lőtéren a női sportpisztoly alapversenyére kerül sor, amelyben a tavalyi világbajnokságon légpisztolyban negyedik Fábián Sára Ráhel, valamint a vasárnap légpisztolyban olimpiai nyolcadik Major Veronika lép lőállásba.

A marseille-i yachtkikötőben további futamokkal folytatja szereplését az ILCA 6 hajóosztályban a világ- és Európa-bajnok Érdi Mária és ILCA 7-ben az Európa-bajnoki ezüstérmes Vadnai Jonatán.

A férfi kézilabda-válogatott szerdán két másodperccel a vége előtt kapott góllal sokkoló vereséget szenvedett Norvégiától (25-26), így 1/2-re rontotta győzelmi mérlegét. Mivel a hatos csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe, Chema Rodríguez szövetségi kapitány legénysége nehéz helyzetben van,

mert vagy péntek reggel kell megvernie a világbajnok Dániát, vagy vasárnap kell legyőznie a címvédő és Európa-bajnok házigazdákat a továbbjutás érdekében.

A női vízilabdázók háromnapos pihenőt követően szállnak ismét medencébe a Vizes Központban, ahol pénteken 20.05-től Kína lesz az ellenfelük a harmadik fordulóban. Mihók Attila és Cseh Sándor szövetségi kapitányok együttese az első körben 10-8-ra kikapott Hollandiától, majd hétfőn 12-7-tel javított Kanada ellen.

A magyarok mellett szól, hogy az ázsiai rivális mindhárom eddigi csoportmeccsét elvesztette, ezzel sereghajtó az A csoportban, ahonnan az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

TELJES PROGRAM | EREDMÉNYEK | HÍREK

A magyar csapat részletes programja, a párizsi nyári olimpián, 08.02-án, pénteken:

9:00


9:00
SPORTLÖVÉSZET
– Női – Egyéni – Sportpisztoly (25m) – Selejtező – FÁBIÁN SÁRA RAHEL, MAJOR VERONIKA

9:00
KÉZILABDA
– Férfi – Csapat – MAGYARORSZÁG – DÁNIA – Csoportmérkőzés

10:00


10:10
ATLÉTIKA
– Férfi – Egyéni – Kalapácsvetés – Selejtező – VARGA DONÁT

11:00


11:06
ÚSZÁS
– Férfi – Egyéni – 100m pillangó – Előfutam – KÓS HUBERT, MILÁK KRISTÓF

11:26
ÚSZÁS
– Női – Egyéni – 200m vegyes – Előfutam – SEBESTYÉN DALMA

11:35
ATLÉTIKA
– Férfi – Egyéni – Kalapácsvetés – Selejtező – HALÁSZ BENCE, RÁBA DÁNIEL

11:50
ATLÉTIKA
– Női – Egyéni – 100m síkfutás – Selejtező – TAKÁCS BOGLÁRKA

11:52
ÚSZÁS
– Női – Egyéni – 800m gyors – Előfutam – KÉSELY AJNA

12:00


12:00
SPORTLÖVÉSZET
– Női – Egyéni – Sportpisztoly (25m) – Selejtező – FÁBIÁN SÁRA RAHEL, MAJOR VERONIKA

12:15
VITORLÁZÁS
– Női – Egyéni – ILCA 6 – 2. versenynap – ÉRDI MÁRIA

13:00


13:30
VÍVÁS
– Férfi – Csapat – Párbajtőr – Negyeddöntő – ANDRÁSFI TIBOR, KOCH MÁTÉ, NAGY DÁVID, SIKLÓSI GERGELY

15:00


15:00 – Korábbi eredményektől függően
VÍVÁS
– Férfi – Csapat – Párbajtőr – Helyosztó – 5.-8. hely – ANDRÁSFI TIBOR, KOCH MÁTÉ, NAGY DÁVID, SIKLÓSI GERGELY

15:35
VITORLÁZÁS
– Férfi – Egyéni – ILCA 7 – 2. versenynap – VADNAI JONATÁN

15:50 – Korábbi eredményektől függően
VÍVÁS
– Férfi – Csapat – Párbajtőr – Elődöntő – ANDRÁSFI TIBOR, KOCH MÁTÉ, NAGY DÁVID, SIKLÓSI GERGELY

16:00


16:40 – Korábbi eredményektől függően
VÍVÁS
– Férfi – Csapat – Párbajtőr – Helyosztó – 5.-6.hely – ANDRÁSFI TIBOR, KOCH MÁTÉ, NAGY DÁVID, SIKLÓSI GERGELY

16:40 – Korábbi eredményektől függően
VÍVÁS
– Férfi – Csapat – Párbajtőr – Helyosztó – 7.-8. hely – ANDRÁSFI TIBOR, KOCH MÁTÉ, NAGY DÁVID, SIKLÓSI GERGELY

18:00


18:36
ATLÉTIKA
– Női – Egyéni – 5000m síkfutás – Selejtező – WÁGNER-GYÜRKÉS VIKTÓRIA

19:00


19:30 – Korábbi eredményektől függően
VÍVÁS
– Férfi – Csapat – Párbajtőr – Bronzmérkőzés – ANDRÁSFI TIBOR, KOCH MÁTÉ, NAGY DÁVID, SIKLÓSI GERGELY

20:00


20:05
VÍZILABDA
– Női – Csapat – KÍNA – MAGYARORSZÁG – Csoportkör

20:30 – Korábbi eredményektől függően
VÍVÁS
– Férfi – Csapat – Párbajtőr – Döntő – ANDRÁSFI TIBOR, KOCH MÁTÉ, NAGY DÁVID, SIKLÓSI GERGELY

21:00


21:00 – Korábbi eredményektől függően
ÚSZÁS
– Férfi – Egyéni – 100m pillangó – Elődöntő – KÓS HUBERT, MILÁK KRISTÓF

21:22 – Korábbi eredményektől függően
ÚSZÁS
– Női – Egyéni – 200m vegyes – Elődöntő – SEBESTYÉN DALMA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik