Ez azt jelentené, hogy az eredetileg a célra fordítandó központi forrást teljes egészében az árvízkárosultak javára lehetne fordítani, ahogy azt több közösségi portálon is kezdeményezték. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Hírlapnak arról beszélt, hogy a kormány három variációban gondolkodik a központi tűzijátékkal kapcsolatban, a végleges döntést pedig napokon belül meghozzák. Vagy alacsonyabb költségvetéssel tartanák meg a rendezvényt, vagy rövidebb lenne a tűzijáték, vagy pedig egyáltalán nem rendeznék meg, és az árát az árvízkárosultaknak juttatnák el.
Az interneten közben több fórumon is aláírásgyűjtési akcióba kezdtek, az aláírók száma már a 200 ezerhez közelít. A kezdeményezést támogatók azt javasolják, “mondjunk le” az augusztus 20-ai tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára.
A Vas Népe online pénteken pedig arról írt, hogy egy szombathelyi, pirotechnikával foglalkozó cég ingyen vállalta az augusztus 20-ai tűzijáték megrendezését.
A Kopula 96 tulajdonosa, Farkas Mihály elmondta, hogy az árvízkárosultak javára felajánlják az augusztus 20-ai, ünnepi tűzijáték ingyenes lebonyolítását. Közölte: a felajánlásban benne vannak a felhasználandó pirotechnikai eszközök is. A cégtulajdonos szerint felajánlásával mindenki jól járna, mert maradna a látványos műsor és nem szenvednének kárt a kereskedők sem.
Az árvízkárosultakra tekintettel a helyi tűzijáték elmaradásáról döntöttek több vidéki városban, így Pécsett és Miskolcon is.