Sport

Túl szennyezett a Szajna, elhalasztották a triatlonosok versenyét

Sven Hoppe / picture alliance via Getty Images
Sven Hoppe / picture alliance via Getty Images
A szervezők abban bíznak, hogy szerdáig javul annyit a helyzet, hogy meg lehessen rendezni az eseményt. Ha nem, akkor tovább csúszik a program.

Kedden rendezték volna a férfi triatlonisták versenyét a párizsi olimpián, erre azonban legalább egy napot várni kell. A szervezők ugyanis a hajnali órákban is vízmintát vettek a Szajnából (ahol az úszást bonyolítanák le), a mérések pedig azt mutatták, hogy továbbra is magas a folyó szennyezettségi szintje.

Annak ellenére, hogy az elmúlt órákban javult a vízminőség, az úszópálya egyes pontjain a mérések az elfogadható szint fölött voltak. (…) A szervezők és a World Triathlon ismételten hangsúlyozzák, hogy a sportolók egészsége az elsődleges

– áll a Nemzetközi Triatlon Szövetség X-oldalán megjelent közleményben.

Július 31-én, szerdán újra megpróbálják, ha addig javul a helyzet, akkor reggel a női triatlonosok rajtolnak el az eredeti terveknek megfelelően, majd utánuk következnének a férfiak. Ha tovább kell csúsztatni a programot, akkor augusztus 2-án, pénteken rendezhetik a versenyeket.

A mezőnyben három magyar is van, Kuttor-Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence és Lehmann Csongor.

Bár a múlt héten már kedvező hírek érkeztek a Szajna vízminőségével kapcsolatban, a pénteki és szombati eső jelentős mennyiségű szennyező anyagot mosott a folyóba, így a triatlonosok vasárnap után hétfőn sem úszhattak a versenyhelyszínen.

Az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének és kulcsfontosságú örökségnek szánták. Franciaország egyes hírek szerint 1,5 milliárd eurót fektetett be új infrastruktúrába, hogy csökkentse a folyóba ömlő szennyvíz mennyiségét. A francia fővárosban jövő év júniusáig három fürdőhely megnyitását tervezik a nagyközönség számára.

Kapcsolódó
Lehet-e a Szajna a párizsi olimpia fő attrakciója, ha mindenki csak a szaros vízről beszél?
Vajon mennyire jó ötlet beengedni a sportolókat a Szajnába úgy, hogy 1923 óta tilos úszni a folyóban? Legalább egy éve foglalkoztat mindenkit ez a kérdés, de a rendezők a végsőkig ragaszkodnak a tervhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik