Sport olimpia program

Milák megmutatja magát, játszanak a női kézisek és a férfi pólósok is – a 4. nap magyar programja

Derencsényi István / MTI
Derencsényi István / MTI

Magyar szempontból a 200 méteres pillangóúszás címvédőjének, Milák Kristófnak a bemutatkozása ígérkezik az egyik legérdekesebb eseménynek a párizsi olimpia keddi versenynapján, de nagy várakozás előzi meg a triatlonverseny rajtját is.

Három éve, Tokióban Milák volt az egyetlen éremszerző magyar úszó. A 200 méter pillangó világcsúcstartója a tavaly áprilisi országos bajnokság után nagyjából egy évet kihagyott, a visszatérését követően ugyan időeredményei nem közelítették meg a legjobbját, de az ob-n, majd júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre olimpiai számaiban.

Kedden az előfutamokat és az elődöntőket rendezik 200 pillangón – ahol Milákon kívül Márton Richárd is érdekelt lesz – és férfi 100 gyorson, amelyben Németh Nándor lesz a magyar induló, női 1500 gyorson pedig Jackl Vivien juthat be a másnapi fináléba.

A triatlonversenyek megrendezése hónapok óta témát szolgáltat szakmai berkekben és a sajtóban is. Bár a megnyitó előtt már biztató hírek érkeztek, az úszás helyszínéül szolgáló Szajna vízminősége a hétvégén megint romlott, így vasárnap és hétfőn sem lehetett benne edzeni.

A kedd hajnalban elvégzett mérések is magas szennyezettségi szintet mutattak, így egy nappal elhalasztották férfiak versenyét, amelyben két magyar, Bicsák Bence és Lehmann Csongor is érdekelt.

A Mars-mező Arénában egy nap szünet után ismét tatamira lép magyar dzsúdós, kettő is: három éve Özbas Szofi (63 kg) és Ungvári Attila (81 kg) is helyezetlenül zárt, ezúttal mindketten szeretnének jobb eredményt elérni.

Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz az egypár negyeddöntőjében száll vízre kedden a Vaires-sur-Marne-i pályán, az ukrán származású ökölvívó Akilov Pylyp pedig a 80 kilós súlycsoport nyolcaddöntőjében lép ringbe. Ellenfele a harmadik kiemelt ukrán Olekszandr Hiznyak lesz, aki Tokióban ezüstérmes volt középsúlyban (75 kg), amelyben világbajnoknak is mondhatja magát.

A férfi vízilabdázók a franciák elleni győztes rajt után második csoportmérkőzésükön az Európa-bajnok spanyolok ellen ugranak medencébe, az egy-egy sikerrel és vereséggel álló női kézilabdázók keddi ellenfele pedig Angola lesz egy újabb győzelem reményében.

TELJES PROGRAM | EREDMÉNYEK | HÍREK

A magyar csapat részletes programja, a párizsi nyári olimpián, 07.30-án, kedden:

8:00


8:00
TRIATLON
– Férfi – Egyéni – – Döntő – BICSÁK BENCE, LEHMANN CSONGOR – ELHALASZTVA!

10:00


10:10
EVEZÉS
– Férfi – Egyes – Egypárvezetős – Negyeddöntő – PÉTERVÁRI-MOLNÁR BENDEGÚZ

10:12
CSELGÁNCS
– Férfi – Egyéni – -81kg – 64-es tábla – UNGVÁRI ATTILA

10:28 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Férfi – Egyéni – -81kg – 32-es tábla – UNGVÁRI ATTILA

10:42
CSELGÁNCS
– Női – Egyéni – -63kg – 32-es tábla – ÖZBAS SZOFI

11:00


11:05
ÚSZÁS
– Férfi – Egyéni – 200m pillangó – Előfutam – MILÁK KRISTÓF

11:11
ÚSZÁS
– Férfi – Egyéni – 200m pillangó – Előfutam – MÁRTON RICHÁRD

11:36
ÚSZÁS
– Férfi – Egyéni – 100m gyors – Előfutam – NÉMETH NÁNDOR

12:00


12:20 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Férfi – Egyéni – -81kg – Nyolcaddöntő – UNGVÁRI ATTILA

12:20 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Női – Egyéni – -63kg – Nyolcaddöntő – ÖZBAS SZOFI

13:00


13:16 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Férfi – Egyéni – -81kg – Negyeddöntő – UNGVÁRI ATTILA

13:16 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Női – Egyéni – -63kg – Negyeddöntő – ÖZBAS SZOFI

16:00


16:00 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Férfi – Egyéni – -81kg – Vigaszág – UNGVÁRI ATTILA

16:00  – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Női – Egyéni – -63kg – Vigaszág – ÖZBAS SZOFI

16:00
KÉZILABDA
– Női – Csapat – MAGYARORSZÁG – ANGOLA  – Csoportmérkőzés

16:17 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Férfi – Egyéni – -81kg – Elődöntő – UNGVÁRI ATTILA

16:17  – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Női – Egyéni – -63kg – Elődöntő – ÖZBAS SZOFI

17:00


17:18 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS – Férfi – Egyéni – -81kg – Bronzmérkőzés – UNGVÁRI ATTILA

17:18 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Női – Egyéni – -63kg – Bronzmérkőzés – ÖZBAS SZOFI

17:38 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Férfi – Egyéni – -81kg – Döntő – UNGVÁRI ATTILA

17:38 – Korábbi eredményektől függően
CSELGÁNCS
– Női – Egyéni – -63kg – Döntő – ÖZBAS SZOFI

20:00


20:30 – Korábbi eredményektől függően
ÚSZÁS
– Férfi – Egyéni – 100m gyors – Elődöntő – NÉMETH NÁNDOR

20:32 – Korábbi eredményektől függően
ÖKÖLVÍVÁS
– Férfi – Egyéni – 80 kg – Nyolcaddöntő – AKILOV PYLYP

20:42 – Korábbi eredményektől függően
ÚSZÁS
– Férfi – Egyéni – 200m pillangó – Elődöntő – MÁRTON RICHÁRD, MILÁK KRISTÓF

21:00


21:05
VÍZILABDA
– Férfi – Csapat – SPANYOLORSZÁG – MAGYARORSZÁG – Csoportkör

Ajánlott videó

Olvasói sztorik