Sport

A párbajtőröző Muhari Eszter a döntőért vívhat

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A párbajtőröző Muhari Eszter a harmadik mérkőzését is megnyerte szombaton, ezzel elődöntős a párizsi olimpia vívóversenyén.

A szakág egyetlen magyar indulója a kínai Tang Csün-jao elleni sikerrel kezdett, a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szeránál is jobbnak bizonyult, majd egy újabb kínai vívó, Jü Sze-han 15-10-es legyőzésével a legjobb négy közé került.

A negyeddöntőben az előző két asszóhoz hasonló forgatókönyv szerint alakult a mérkőzése: az eleje taktikai küzdelmet hozott, és sokáig nem tudott egyik vívó sem érdemben ellenfele fölé kerülni.

A 3-1-es első szakasz után a kínai párbajtőröző egyenlített, de a következő szünetre megint két tus volt a magyar előny (7-5), majd a pihenőt követően újabb egyenlítés következett. Muhari ezúttal többször ment előre is, de védekezésből is adott fontos tusokat. Aztán egyszer csak elkezdett nőni a különbség, ekkor megroppant az előző körben a világbajnok francia Marie-Florence Candassamyt legyőző Jü és Muhari végül sima, 15-10-es győzelemmel zárt..

Muhari a döntőért a hazai közönség előtt szereplő Auriane Mallo-Bretonnal vív 19.25-kor.

(MTI)

Kapcsolódó
Gémesi Csanád: Nehezen éltem meg a végét, de érem nélkül nem megyek haza
Mindhárom férfi kardvívónk kiesett a párizsi olimpia első versenynapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik