Belföld

Magyar Péter megnevezett öt embert, akik beülnek a Tisza Párt színeiben a Fővárosi Közgyűlésbe

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A 444 kérdésére Magyar Péter megnevezte azokat az embereket, akiket a Tisza Párt már biztosan beültet a Fővárosi Közgyűlésbe.

A Tisza tíz mandátumot szerzet a június 9-i önkormányzati választáson, ennek a fele már foglalt. A 444 közlése szerint Magyar pártja ezeket

  • Ordas Eszter,
  • Porcher Áron Somerville,
  • BöröckGémes Szilvia,
  • Barna Judit
  • és Bovier György között osztják szét.

A párt elnöke azt nem árulta el a lapnak, hogy mikor és mi alapján választották ki őket, azt viszont jelezte, hogy a további mandátumok sorsárol október 1-ig fognak dönteni.

A jelöltek közül többekről írtunk érintőlegesen a választási kampány során. Ordas Eszter neve akkor került elő, amikor Karácsony Gergely megnezete őt, mint egy olyan cég jogtanácsosát, „akivel szemben korábban épp a BKV indított versenyhivatali eljárást kartellezés miatt”. Erre akkor Magyar Péter azt írta, Ordas jogászként és fővárosi képviselőként azért fog küzdeni, hogy a DK és a főpolgármester ne mutyizhassanak tovább.

Porcher Áronról említettük, hogy ő volt Magyar országjárásának főszervezője, de csak hosszú gondolkodás után mondott igent arra a felkérésre, hogy szerepeljen a Tisza Párt fővárosi listáján. Barna Judit pedig leginkább azért került reflektorfénybe, mert áprilisban még nyilvánosan nevezte nárcisztikus idiótának Magyart.

Kapcsolódó
Magyar Péter: Tízezren jelentkeztek párttagnak, óriási meló kiszűrni a jelentkezőket
Az Ötkertben történt eset egyik tanulsága szerinte az, hogy egy 30 százalékos párt vezetőjeként már nem egy magánszemély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik