Szórakozás

Alakulnak a magyar valóságshow szerelmespárjai

A TV2 ÖsszeEsküvők menyasszony- és vőlegényjelöltjei mindent megtesznek, hogy maguk mellett tudják kiszemeltjüket. Összeállításunkból kiderül, ki kivel szűri össze a levet.

Bár Másának a beköltözéskor nem Marián volt a favoritja, amikor az anyósjelöltek őt küldték az első összecsapásra, sok minden megváltozott. A lány kamerák előtt szembesült a fiú rajongásával, és eldöntötte, mindent megtesz azért, hogy visszaköltözhessen a rezidenciára. Nézők és a játékosok vélekedése szerint az orosz származású kétgyermekes menyasszonyjelölt csupán taktikából érdeklődik Marci iránt. A fiú szimpatizánsai óvatosságra intik a fiatal fodrászt. Párizsi útjukra a TV2 kamerái is elkísérték a párt. Mása és Marci azt állítják, romantikus két napot töltöttek együtt, ám hiába aludtak egy ágyban, nem lettek egymáséi.

 

Szilónak édesanyja választotta ki első randipartnerét. Az asszonynak Renike tűnt a legalkalmasabbnak a feladatra, a lány pedig mindent megtett, hogy elbűvölje a fiút. A menyasszonyjelölt masszázzsal és simogatásokkal kényeztette a vőlegény-jelöltet, aki saját bevallása szerint vonzódik Renihez. Bár a pár az egész éjszakát együtt töltötte, mégsem volt közöttük szex,  Szilo férfiassága a kamerák kereszttüzében csődöt mondott. A műsor szexuálpszichológusa szerint ez várható volt, hiszen nagy lelki teher kamerák előtt “teljesíteni”.
Szilónak és Renikének azonban másodszor is lehetősége nyílt a találkozásra, amikor is vonzalmuk beteljesedhetett, így ők lettek az első pár a Rezidencián, akik kamerák előtt lettek egymáséi.

Csengének az első perctől kezdve Peti tetszik a Rezidencia vőlegényjelöltjei közül. A lány szerencsésnek mondhatja magát, lehetősége nyílt randevúznia a fiúval. Az Első Emelet frontemberének, Kikinek a lánya ki is használta az alkalmat, és kifaggatta a fiút, hogy csak iránta érdeklődik-e, vagy több vasat is tart a tűzben. Bár a vonzalom kölcsönös, mindketten tudják, hogy még a játék elején tartanak, így azzal is tisztában vannak, bármi változhat. Peti ennek ellenére a TV2 kamerái előtt leszögezte, jelenleg kizárólag Csenge köti le a gondolatait, és a lány is boldogan tért vissza a női részlegre a randiról.

 

A múlt hét kedvenc arajelöltjeként Mónika választhatta ki, melyik fiúval szeretne randizni. A lány egy cseppet sem bizonytalankodott, és Ricsit hívta a randiszobába.  Bár a találkozó jól sikerült, és még egy csók is elcsattant búcsúzóul, kétséges, lehet-e a szőkeség és a fiú között a továbbiakban kapcsolat. Ismeretes, hogy időközben feltűnt Mónika (ex?)barátja, Maki, aki azt állította, a menyasszonyjelölt nem szingli. Majdnem biztos, hogy ezek után Ricsi más lányokat is szeretne majd megismerni, hiszen vélhetően nem bízik már a sunyisággal vádolt nőben.

 

Abban a szerencsés helyzetben van Norbi, hogy már két lánnyal is eltölthetett egy-egy éjszakát. Először Nikóval randizott, másodszor azonban Csillát invitálta a találkozóra. Nikó eleinte azt állította, nem okozott számára csalódást a fiú, hiszen megbeszélték, hogy bármennyire is szimpatikusak egymásnak, mindketten szeretnének más játékosokat is megismerni. Később azonban bevallotta, fáj neki, hogy kedvenc vőlegényjelöltje mással osztja meg ágyát. Csilla és Norbi az éjszaka után elmondták, nem léptek át egy bizonyos határt, de egy csók elcsattant közöttük. Hogy melyik lányt választja Norbi, ha újra lehetősége nyílik rá, nem tudjuk: az azonban bizonyos, hogy Niko és Csilla is szeretné, ha még közelebb kerülhetne a nőcsábászként elhíresült sráchoz.

Zsanika, a legutóbbi összecsapás győztese Csokival utazott el egy hétvégére a Bükkbe. A romantikus kirándulás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és bár közeledtek egymáshoz szexuálisan, a lány állítása szerint kiderült, Csoki inkább kapni szeret, mint adni.  

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik