Szórakozás

Válik az X-Faktor 21 éves anyukája

Bagosi Alexa, kétgyermekes édesanyaként, élete egyik legnehezebb időszakában jelentkezett a tehetségkutatóba.

A fiatal lány évek óta vendéglátózik – ahogy mondja –, többször több helyen lépett már fel, de a lagzik és céges rendezvények énekesnője szerepből szeretett volna már továbblépni, többek között ezért is jelentkezett az RTL Klub tehetségkutatójába.

A fiatal anyuka a szombat esti X-Faktor adásában produkciójával lenyűgözte a zsűri minden tagját. Négy igent zsebelt be, ami továbbjuttatta a következő fordulóba. Egyértelmű volt, hogy a reflektorfényben a helye.

A tehetséges énekesnő rendkívül fiatalon, 16 évesen lett először édesanya. Élete egyik legnehezebb időszakában jelentkezett a versenybe, férjével ugyanis időközben megromlott a kapcsolatuk, jelenleg éppen a válási procedúra kellős közepén tartanak.

“Nagyon nagy szerencsém van, hogy ilyen ember volt mellettem és ő a gyerekeim apukája, mert tényleg minden szempontból segít, és azon van, hogy nekem ez a dolog most tudjon működni. A gyerekekkel nagyon sokat törődik, ebből a szempotból tényleg nagyon szerencsés vagyok” – mondta az RTL Klub Reggeli című műsorában Alexa.



A mentorok az első válogatók után már előre féltek attól, hogy a Táborban pont a kedvenceik okoznak nekik csalódást. Félelmeik egy része beigazolódott, de akadtak olyan énekesek, akik másodszorra nagyobb hatással voltak rájuk, mint az első találkozáskor. A legjobb 24 kiválasztása embert próbáló feladat volt a mentoroknak. A Táborba 150-en érkeztek, de a társaságot néhány óra alatt 100 főre faragták, majd elfelezték.

Hogy kik küzdhetnek még a legjobb 24-be, azaz a Mentorok házába való bejutásért, kiderül az X-Faktor – Táborból szombaton 19 óra 30 perckor és vasárnap 19 órakor az RTL Klubon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik