Szórakozás

Megúszta a kirúgást a TV2 arajelöltje

Mónika döntött: marad a Rezidencián és leveszi a gyűrűt azért, hogy jobban megismerhesse Ricsit.

Mint arról korábban beszámoltunk, Mónika, az ÖsszeEsküvők egyik szereplője olyan üzeneteket kapott, melyek megkérdőjelezik egyedülállóságát, ami viszont a valóságshow-ban való szereplés egyik alapfeltétele. Mónika ezért ultimátumot kapott Tillától és a műsor készítőitől: 24 órája van, hogy eldöntse, marad-e a Rezidencián vagy sem.

Mónika először nem is tudta hova tenni az üzenetet, azzal védekezett, hogy nem ismeri a férfit, de biztos így akarja tönkretenni őt. Majd azzal a sztorival állt elő, hogy az egyik legjobb barátnőjét is gyakran nevezi Makinak, de később kiderült, az üzenet nem tőle érkezett.

A lány édesanyja az Aktívnak elárulta: Maki bizony Mónika exbarátja, akivel két évig voltak együtt, ám a férfi megcsalta a lányt, amire az arajelöltté lett szőkeség rájött. Ezt követően szakított Makival, a műsorba pedig új életet kezdeni jött.

A férfi még az összeköltözésen is ott volt és támogatta volt kedvesét, annak ellenére, hogy jól tudta, a lány felejteni és párt keresni ment a műsorba. Maki ugyanis még mindig nem mondott le Mónikáról. Ezt bizonyítja, hogy facebookos adatlapján még mindig fent vannak a közös képeik. Azonban látva, hogy Mónika a realityben egyre közelebb került a sármos Ricsihez, a férfi feletehetően kiborult és telefonon üzent exének. Arra kérte, vegye le a tőle kapott gyűrűt.

A botrány ellenére Mónika úgy döntött, szeretné folytatni a játékot, hogy jobban megismerhesse Ricsit. A srác kedvetlenül csak annyit mondott: „reméljük lesz még erre lehetőség.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik