Szórakozás

Csótányinvázió miatt lett rémálom az álomnyaralásból

A brit testvérek olcsón akarták megúszni. Nem sikerült.

Melissa Hamilton 2023 júniusában kellemetlen tüneteket kezdett tapasztalni, kimerültnek érezte magát, és nehezen tudott járni. Mint kiderült, a 38 éves norfolki nőnek a vesebetegsége miatt lecsökkent a káliumszintje, három napra kórházba került – írja az Express.

A kezelés után, hogy kicsit megszabaduljon a stressztől, nővérével lefoglaltak egy álomnyaralást. Csakhogy az álomnyaralásból rémálom lett, a stressz-szintje pedig sosem látott mértékben nőtt.

A háromhetes 2023 júliusi nyaralást a kanári-szigeteki Arguineguinban tervezték. Kettejüknek 742 fontba (350 ezer forint) került a szállás a Booking.com-on keresztül – ami olcsónak számított, hiszen az átlagár a környéken ennek több mint duplája, de mivel Hamiltonék az „egyszerű, de tiszta” apartmanról pozitív véleményeket olvastak, lefoglalták.

Amikor megérkeztek az apartmanba, elsőre mindent rendben találátak, leszámítva, hogy a tévé kábele el volt törve, és a fürdőszoba ablaka be volt szorulva. Melissa ugyan észlelte, hogy valami repked a feje körül, de nem foglalkozott vele különösebben.

Repülő (erdei) csótány volt – és másnap reggel derült ki, hogy még akad néhány belőlük a szobában. Amikor kinyitották a kisszoba ajtaját, csótányok voltak mindenütt, repülő és nem repülő példányok,

még a kenyérpirítóban is találtak.

A két nő azonnal felvette a kapcsolatot a Booking.com-mal, a cég munkatársa elnézést kért a kellemetlenségekért, és azt tanácsolta nekik, hogy egyeztessenek az apartman tulajdonosaival az esetleges kártérítésről / visszatérítésről.

„Ha nem szereti a csótányokat, nem érdemes meleg országba utazni, mindenhol ott vannak az utcán” – nagyjából így foglalható össze a tulaj válasza. A lakást ellenőrizték ők is, de nem tettek semmit az ügy érdekében. És visszatérítésről sem voltak hajlandók tárgyalni.

A nyaralás harmadik napján Melissa ismét kórházba került – a káliumszintje megint rendkívül alacsony lett, szerinte a stressz miatt. A nő férje is odarepült, további 1600 fontot (750 ezer forint) fizetett szállásra a testvéreknek. A két nő a hazaérkezés után mintegy 200 font (93 ezer forint) részleges visszatérítést kapott, de ha többet kaptak volna, akkor sem lettek volna elégedettek: a megpróbáltatások tönkretették a nyaralásukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik