A kígyó a saját kertjében marta meg az idős asszonyt, akit kórházba kellett szállítani – mondta el Vojnár László, a település független polgármestere. Információi szerint a sérülést vélhetően vipera okozta, a nő tudomása szerint már jól van. A helybeliek még nem találták meg a kígyót – tette hozzá.
A környező hegyekben leesett nagymennyiségű csapadék miatt összesen négy alkalommal hömpölygött áradatként a településen átfolyó valamennyi patak. A víz nemcsak azzal okozott gondot a falu lakóinak, hogy mintegy 350 házat elöntött, de nem kívánt állatokat is lesodort a hegyekből.