Belföld

Bicskén sokan ártatlannak tartják V. Jánost és K. Endrét, a polgármester is „állítólagos visszaélésekről” beszél

Mohos Márton / 24.hu
A bicskei gyermekotthon bejárata.
Mohos Márton / 24.hu
A bicskei gyermekotthon bejárata.
Július közepén derült ki: nem maradhat tovább posztján a bicskei iskolaigazgató, aki 2016-tól 2018-ig alkalmazta a gyermekotthon pedofil vezetőjének bűnsegédjét, K. Endrét. Elmentünk Bicskére, beszéltünk az utca és a kocsma emberével éppúgy, mint az igazgatóval és helyi politikusokkal. Érdekes, olykor megdöbbentő vélekedésekkel találkoztunk. Riport.

„Összemosódik a múlt a jelennel”, mondja az iskolaigazgató, miután beinvitál a házába. Már a reggeli órákban kegyetlen a hőség, ha a sűrű lombok nem szűrnék meg a napsugarakat, sárgára perzselnének mindent. Az első megkeresésünket még elhárította Bárányos József, azt mondta, „túl fájó még a seb.” Aztán meggondolta magát.

Mohos Márton / 24.hu Bárányos József

Bárányos huszonhárom éven át igazgatta a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolát, de az idén sem az illetékes tankerület, sem a Klebelsberg Központ, sem a Belügyminisztérium nem támogatta a pályázatát, noha más jelölt nem indult. Az igazgatóval kapcsolatban még 2018-ban nehezményezte a tankerület, hogy „nem tett semmit”, amikor megtudta, hogy az iskola egyik pedagógusa, K. Endre ellen eljárás indult a pedofil gyermekotthoni igazgató, V. János bűnsegédként való támogatása miatt. Most pedig – amint már az ebédlő hűvösében, az asztalnál meséli – úgy áll a helyzet, hogy augusztus 15-én lejár a megbízatása. „Jött egy kétsoros tájékoztatás a tankerületből, hogy a pályázatomat elutasítják. Kész, ennyi.”

„Nem ártottam másnak, csak magamnak”

Nagyon rossz érzés, de túlzottan meglepve nem voltam – mondja. – Endre nyolc évvel ezelőtti alkalmazásával valamilyen szinten belekeveredtem a mindenki által ismert ügybe. Most úgy néz ki, mintha tudnom kellett volna, hogy majd biztosan elítélt lesz belőle. Erre mondom, hogy összemosódik a múlt a jelennel.

Ma már abban a tudatban élünk, hogy született ellene egy elítélő bírósági végzés, és ebből az aspektusból tekintünk vissza a múltba, mintha akkor már elítélt ember lett volna. De abban az időszakban csak vizsgálat folyt. Tehát pont annyira lehetett ártatlan, mint bűnös.

Most mit gondol róla?

Azt, hogy van egy jogerős bírói ítélet, amit tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor el lehet gondolkodni azon, hogy vajon miért fellebbezett ennyiszer. De nem szeretnék erről többet mondani.

Tartja vele a kapcsolatot máig is?

Nincs dolgunk egymással.

Haragban vannak? Végtére miatta vesztette el az állását.

Nem vagyunk haragban, de soha nem is voltunk a szó valódi értelmében barátok. Volt egy korrekt munkakapcsolat, ami megszűnt.

V. Jánost is ismerte személyesen?

Természetesen. Még jobban is, mint Endrét, hiszen igazgató kolléga volt.

Őt milyen embernek tartja? 

Erről már tényleg nem akarok mondani semmit, János ügye az én szempontomból nem releváns. Bőven elég nekem a saját problémám.

Mohos Márton / 24.hu

Idézzük fel: a bicskei gyermekotthon volt igazgatója, V. János jelenleg is a börtönbüntetését tölti, miután éveken át használt ki szexuálisan gyerekeket. Az ügyben a bíróság 2019-ben bűnsegédként marasztalta el K. Endre igazgatóhelyettest, három és fél év börtönnel sújtották jogerősen, azonban tavaly a pápalátogatás ürügyén kegyelmet kapott Novák Katalin köztársasági elnöktől, mégpedig Balog Zoltán református püspök javaslatára. Miután ez februárban kiderült, az ügybe belebukott az államfő, lemondott Varga Judit igazságügyi miniszter, a magyar politika térképét átrajzolták az ügy következményei.

A Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Török Szabolcs azt írta önről a kérdésünkre: „Az igazgató munkájával kapcsolatban súlyos szakmai és erkölcsi kifogások merültek fel”.

Hogy mi az etikai vétség, az nyilván szubjektív, de az bánt, hogy szakmai kifogásokat emlegetnek. Eddig úgy emlegettek a tankerületben, hogy a „problémás” igazgató, aki a végsőkig kiáll az iskolájáért és a munkatársaiért, és akinek a szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen. Ehhez képest most komoly szakmai gondokról beszélnek. Dolgoztam felnőttoktatásban, középiskolában tagintézmény-vezetőként, tanítottam vezetéselméletet az Apor Vilmos Főiskolán óvodapedagógusoknak. Voltam az Országos Köznevelési Tanács tagja, miniszteri delegáltként. Részt vettem a pedagógus-életpályamodell kidolgozásában. Eddig csak pozitív visszajelzések voltak a munkámról. A szakmai munkámmal kapcsolatban sem szóban, sem írásban nem fogalmazott meg velem szemben hiányosságot, kritikát a tankerület az elmúlt tizenegy évben.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik