Szórakozás

Stohl ismét nehéz helyzetbe került

A Nemzeti Színház pénzügyi gondokkal küzd: alkalmazottai márciusi fizetésüknek egyelőre csak a felét kapták meg.

Stohl András, miután kihírdették az elsőfokú ítéletét, úgy döntött: ügye teljes lezárultáig nem kíván tévéműsorokban szerepelni. Bucinak így a Nemzeti Színház maradt egyedüli pénzkereseti lehetőségként, amire szüksége is van.

“Ő színész, ebből él. Ez a hús-vér valóság, enélkül nem élne meg, hosszú távon pedig a sértettekre is gondolnia kell, nem beszélve a gyermekeiről, a testvére gyermekeiről és idős édesanyjáról, akik felelőtlen tette miatt akár létbizonytalanságba is kerülhetnek” – nyilatkozta korábban Stohl ügyvédje, dr. Ruttner Gyögy.

A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. A Nemzeti Színház ugyanis pénzügyi gondokkal küzd, alkalmazottai így márciusi fizetésüknek egyelőre csak a felét kapták meg. A hírek szerint a színház már többször jelezte problémáját, és annak ellenére, hogy februárban a 2010-es szakmai és pénzügyi beszámolókat is benyújtották, nem kaptak választ.

Márciusban az intézmény vezetése ismét levélben fordult Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárhoz, és jelezte: ha a támogatási szerződést márciusban nem írják alá, és az esedékes támogatás április elején nem érkezik meg, akkor a színház nem tud eleget tenni az április eleji fizetési kötelezettségeinek. Erre a levélre sem érkezett válasz, így nem tudni, a továbbiakban megkapják-e fizetésüket a színház alkalmazottai – írja az Új Ász.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik