Élet-Stílus

Vujity Tvrtko a Trump elleni merényletről: Sok kérdést felvet, hogy ez ennyi idő után ennyire könnyen megtörténhetett

Anna Moneymaker / Getty Images és TV2
Anna Moneymaker / Getty Images és TV2
A riporter az ATV műsorában fejtette ki a történtekkel kapcsolatos meglátásait.

Vasárnap hajnalban a 24.hu-n is hírül adtuk, hogy hogy merényletet követtek el Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen egy választási gyűlésen a Pennsylvania államban található Butlerben. A republikánus elnökjelölt a közösségi médiában azt közölte: a jobb fülét találta el golyó. A támadásban, amelyet merényletként vizsgálnak, legalább egy néző meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült. A titkosszolgálat közlése szerint a fegyveres támadót lelőtték.

A történtekkel kapcsolatban a minap Vujity Tvrtko is megszólalt az ATV Start című műsorában, ahol úgy fogalmazott: Amerika gyakorlatilag egy emberként mozdult meg.

Mindenki elítélte ezt a merényletet, illetve merényletkísérletet a volt elnök és elnökjelölt irányában, illetve tudjuk, hogy van halottja ennek a szörnyűségnek. Egyébként Joe Biden elnök azt mondta, egy hősről van szó, aki a családját védte, aki ott volt a helyszínen.

Tvrtko  a téma kapcsán hangsúlyozta: hogy az Egyesült Államok lakosságát nagyjából 335 millió főre becsülik, akikre jelenleg (becslések szerint) 393-400 millió fegyver jut.

Tehát 1,2 fegyver jut minden egyes emberre úgy, hogy ebben benne vannak a csecsemők meg az aggastyánok is. Mondjuk úgy, hogy ez egy túlfegyverzett ország

– magyarázta a riporter, aki arról is beszélt, hogy noha a fegyverviselés az idei kampánynak nem volt annyira kiemelt része, a történtek után meglehet, hogy előrébb lép a listán. Hozzátette azt is, hogy szakértők szerint elképzelhető, hogy a hétvégi események hatására az a választói réteg, amelynek megvolt valamilyen preferenciája, de úgy döntött, nem megy el szavazni novemberben, most mégis el fog menni.

A műsorban arra is emlékeztettek, hogy az Egyesült Államok történelmében összesen 58 vezető politikust gyilkoltak meg, és utoljára 43 éve lőttek rá amerikai elnökre.

Az, hogy ennyi idő után és ilyetén módon, ennyire könnyen megtörténhetett ez a merényletkísérlet, nagyon sok kérdést vet fel. Az egyik oldalon a technikai kérdés, hogy egy 20 éves fiatalember hogyan tudott 130 méterre odaférkőzni Trumphoz, ráadásul egy épület tetejére. Hogyan tudta odavinni a fegyverét, hogyan történhetett meg az, hogy ma már tudjuk, hogy voltak, akik figyelmeztették a rendőrséget, és mégsem léptek, mégsem léptek időben

– sorolta felvetéseit.

A nem technikai kérdések viszont az Amerika szívét-lelkét ért lövésekről szólnak. Nevezetesen, hogy felfogja-e például a politikai elit, hogy van-e felelőssége? Felteszi-e a kérdést. Ha van felelőssége, mit változtat ezen?

Példaként Tvrtko azt hozta fel, hogy bár Joe Biden és Donald Trump nem szoktak beszélni, a történtek után az elnök most felhívta ellenfelét, biztosította együttérzéséről és gyógyulást kívánt neki. Kérdés viszont, hogy ez a párbeszéd folytatódik-e, vagy abbamarad és a soron következő szeptemberi vitájukon újra fellángolnak-e az indulatok.

Ezek mind olyan kérdések, amelyeket fel kell tenni.

Kapcsolódó
Trump túlélte a merényletkísérletet, idén szavazhatott volna először a lövöldöző
Merényletet követtek el Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen egy választási gyűlésen a Pennsylvania államban található Butlerben. Élő közvetítésünk az amerikai eseményekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik