Közélet

Uniós szóvivő: a biztosi kollégium nem látogat Magyarországra

Az Európai Bizottság tagjaiból álló biztosi kollégium nem látogat Magyarországra – jelentette be az uniós bizottság vezető szóvivője az X-en hétfőn.

Eric Mamer üzenetében közölte, az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnöksége kezdete “közelmúltbeli fejleményeinek” fényében Ursula von der Leyen elnök úgy határozott, hogy az Európai Bizottság vezető köztisztviselői szinten képviselteti magát az uniós tanács informális ülésein.

A kollégium elnökségi látogatására nem kerül sor

– tette hozzá a szóvivő. Mindez azt jelenti, hogy a testület csak alacsonyabb szinten képviselteti magát a magyar elnökség által szervezett informális tanácskozásokon.

A döntés hátterében Orbán Viktor békemissziója állhat, melynek során előzetes egyeztetés nélkül utazott el Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon.

Tegnap írtuk meg azt a Politico nyomán, hogy arra készülnek az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei, hogy augusztusban saját külügyi csúcstalálkozót szerveznek, ahelyett, hogy Budapestre utaznának a Magyarország által rendezett eseményre. A soros elnökségét betöltő Magyarország a tervek szerint a magyar fővárosban, augusztus 28-29-én rendezné meg a külügyi csúcstalálkozót. A lap szerint azonban az ukrajnai segélycsomag akadályozásának kísérlete, illetve Orbán Viktor Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökhöz tett látogatása miatt sok külügyminiszter inkább elkerülné a részvételt a budapesti rendezvényen, mert “nem akarnak egy újabb Orbán-propagandaműsor kellékeivé válni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik