Tudomány

Savas, forró vízbe esett az autó és öt utasa

Siraphob Tatiyarat / Getty Images
Siraphob Tatiyarat / Getty Images

Baleset történt a Yellowstone Nemzeti Parkban – írja az IFLScience. Öt turista véletlenül terepjáróval hajtott bele a Semi-Centennial Geyser nevű forró, savas tavacskába.

A gejzír 1922 óta inaktív, ekkor egy sor heves kitörést produkált, melyek során a beszámolók szerint a víz több mint 90 méteres magasságig jutott. Ennek ellenére a tó továbbra is veszélyes, 41 Celsius-fokos, pH-értéke pedig 3 feletti, tehát az ecetsavéhoz hasonló.

Az autó 2,7 méteres mélységbe került, teljesen elmerült.

Szerencsére az utasoknak sikerült kimenekülniük, és nem szenvednek életveszélyes sérülést, végül mentővel szállították őket egy közeli kórházba.

A baleset után az érintett útszakaszt két órára lezárták, a járművet pedig kiemelték. Az ügyet jelenleg is vizsgálják a szakértők, a park közleményében arra kérte a látogatókat, hogy tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról és ügyeljenek a biztonságra.

A parkban több mint 10 ezer hidrotermális formáció található, több, mint bárhol máshol a bolygón. A területen nemcsak a geológia, hanem többek között az állatvilág is veszélyt jelenthet a turistákra, igaz, ha a látogatók betartják az előírásokat, azzal minimálisra csökkenthetik a kockázatokat.

Kapcsolódó
Nem a medve a Yellowstone legveszélyesebb állata
Hatalmas szerencséje volt annak a férfinak, aki megközelítette a park legveszélyesebb állatát, egy bölényt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik