Közélet

Lemondott Marine Le Pen pártjának főigazgatója

Christophe ARCHAMBAULT / AFP
Christophe ARCHAMBAULT / AFP

Lemondott Gilles Pennelle francia európai parlamenti képviselő a Nemzeti Tömörülés (RN) főigazgatói posztjáról, miután Marine Le Pen pártja még a relatív többséget sem tudta megszerezni az előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában az első fordulós győzelme után, erősítették meg kedden a pártvezetéshez közeli források a Le Monde című napilap értesülését.

Gilles Pennelle dolgozta ki a miniszterelnöki hivatal nevét viselő, úgynevezett Matignon-tervet, amelynek célja az volt, hogy a párt a kormányzásra felkészülten álljon egy előrehozott választás esetén.

Erre támaszkodva Jordan Bardella pártelnök és Marine Le Pen nemzetgyűlési frakcióvezető az elmúlt hónapokban rendszeresen kérte a választás kiírását Emmanuel Macron államfőtől.

Három héttel azután, hogy az európai parlamenti választások eredményére hivatkozva a köztársasági elnök feloszlatta a parlament alsóházát és előrehozott választást írt ki, az RN és szövetségesei minden idők legjobb eredményét érték el az első fordulóban a szavazatok harmadának elnyerésével, de a második fordulóban a harmadik helyen végeztek, és csak 143 mandátumot tudtak megszerezni a kormányzáshoz szükséges 289-ből, ami pedig a kitűzött célja volt az RN-nek.

Miközben a párt vezetői korábban azt hirdették, hogy „csak meg kell nyomni egy gombot”, és a Matignon-terv alapján minden választókerületben készen állnak az RN kormányzóképes jelöltjei, a két forduló közötti kampányban több jelölt miatt magyarázkodniuk kellett egyebek között azért, mert felkészületlennek bizonyult, vagy a közösségi oldalain rasszista meggyőződésének adott hangot.

Jordan Bardella, az RN elnöke hétfőn vállalta a felelősség egy részét pártja veresége miatt.

Mindig követünk el hibákat, én is elkövettem néhányat

– mondta a pártelnök. „Fejlődnünk kell a helyi beágyazottságunk javítása, és egyes jelöltek kiválasztása terén is. Kimondom egyértelműen, hogy egyes választókerületekben nem jó választásokat hoztunk”, mondta Bardella.

Kapcsolódó
A szélsőjobbot sikerült elütni a kormányalakítástól, de kaotikus időszak következik Franciaországban
Emmanuel Macron pártszövetségének és az egyesült ellenzéki baloldalnak sikerült megakadályozni, hogy – dacára az első fordulós sikerüknek – a Marine Le Pen vezette szélsőjobboldal megnyerje a francia parlament alsóházának választását. Ugyanakkor mindenki messze van attól, hogy kormányt tudjon alakítani. Egyszerre vesztese és győztese mindenki ennek a szavazásnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik