Nagyvilág

Trump sejti, ki lehet a demokraták jelöltje, ha Biden végül visszalép

CHRISTIAN MONTERROSA / AFP
CHRISTIAN MONTERROSA / AFP

A Fox Newsnak adott interjút hétfőn Donald Trump, egykori amerikai elnök, akit gyakorlatilag már most a Republikánus Párt jelöltjének lehet tekinteni a novemberi amerikai elnökválasztáson.

A republikánusok e hónap közepén véglegesítik majd a párt jelöltjét a novemberi 5-i elnökválasztásra, attól fogva lesz majd Trump hivatalosan jelölt. Hozzá hasonlóan a regnáló elnök, Joe Biden sem tekinthető még elnökjelöltnek (a demokraták majd csak augusztusban határoznak erről hivatalosan), így papíron előfordulhat még, hogy másik versenyzőt küldenek Trump ellen novemberben – ezt a lehetőséget pedig egyre többen hagyják nyitva Trump és Biden vitája óta, ahol a hivatalban lévő elnök a saját bevallása szerint is katasztrofálisan szerepelt.

Trump a Fox Newsnak ugyanakkor azt mondta, nem számít arra, hogy Biden vissza fog lépni.

Szerintem nagyon is maradhat, az egója miatt nem akar visszalépni. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem akarja ezt megtenni

– fejtegette Trump, de később elmondta, mire számít abban az esetben, ha ellenfele végül hátre lép. Szerinte ebben az esetben Kamala Harris, Biden jelenlegi alelnöke lehet a demokraták jelöltje. Hogy ez számára jót vagy rosszat jelent-e, arra nem tért ki konkrétan Trump, azt ugyanakkor kijelentette, hogy szerinte Harris hatástalan ember, aki a mögöttünk álló években egy sor dologban nem végzett jó munkát, például a határvédelem kérdésében.

Trump szerint ezzel együtt Harris indítására van a legnagyobb sansz egy visszalépés esetén, ő úgy látja, hogy az ellenfél mégcsak alternatívákról sem beszél.

Kapcsolódó
Parkinson-specialista találkozott Biden orvosával a Fehér Házban az év elején
Az amerikai elnök orvosi jelentései szerint számos neurológiai betegségre megvizsgálták az évek során, negatív eredménnyel.
Kapcsolódó
Még vissza lehet léptetni Bident, de ki jöhetne a helyére?
Az elnökjelöltek első vitáján mutatott katasztrofális szereplése miatt rendkívüli módon felerősödtek a Joe Biden visszaléptetését sürgető demokrata párti hangok. De lenne valaki a láthatáron?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik