Sport

Szilágyi Áron edzőjeként sem utazik Decsi András az olimpiára

Czeglédi Zsolt / MTI
Decsi András és Szilágyi Áron
Czeglédi Zsolt / MTI
Decsi András és Szilágyi Áron
Miután Decsi András lemondott a kardválogatott vezetőedzői posztjáról úgy nyilatkozott, az azért „evidens, hogy együtt folytatjuk az olimpiai felkészülést, és a jövőben is én maradok Áron trénére”. Ehhez képest már nem ő ad neki iskolát és a párizsi játékok hivatalos „long listjéről”, olimpiai nevezőlistájáról is lekerült a neve.

Két hete, az olimpia rajtja előtt másfél hónappal lemondott a férfi kardvívó-válogatott vezetőedzője. Decsi András azért határozott így, mert miközben ő az elmúlt nyolc évben világversenyekről érmek sokaságát hazahozó, a 2007 után 2023-ban újra csapatvilágbajnoki címet nyerő négyes tagjait (Szilágyi Áront, Szatmári Andrást, Gémesi Csanádot egyéniben is, öccsét, Decsi Tamást csak csapatban) terjesztette elő olimpiai résztvevőnek, a Magyar Vívószövetség elnöksége elutasította javaslatát, és Decsi Tamás helyett végül Rabb Krisztiánt, a Vasas kardozóját jelölte csapatindulónak.

A történet pikantériája, hogy Decsi András nem csak a kardválogatott vezetőedzőjeként, és nem csak a világversenyek okán kötődik Szilágyihoz, hanem 2015 óta napi szinten a vívómestereként felügyeli a háromszoros olimpiai bajnok munkáját. Azt, hogy Decsi csak a válogatott vezetőedzői megbízásáról mondott le, és nem Szilágyiéról, az a nyilatkozat is erősíti, amit a Ripostnak adott.

„Mivel 2015-ben külföldről éppen az ő (Szilágyi Áron – a szerk.) kérésére tértem haza dolgozni, és vettem át szakmai munkájának irányítását,

evidens, hogy együtt folytatjuk az olimpiai felkészülést, és a jövőben is én maradok a trénére

– szögezte le a mesteredző.

Ehhez képest múlt héten a vívóválogatott balatonboglári edzőtáborában nem vol ott Decsi, az olimpiai felkészülés hajrájában Szilágyi Áron nem korábbi mesterével, hanem az MVSZ által épp a helyére kinevezett új szakági vezetőedzővel, Sárközi Gergellyel iskolázott.

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
Változunk. Csatlakozz hozzánk! Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik