Belföld

Életfogytiglant kértek a nőre, aki kegyetlenül kivégezte az anyját Nyíregyházán

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azzal a nővel szemben, aki kegyetlenül bántalmazta és halálra szurkálta idős édesanyját tavaly júniusban Nyíregyházán.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szerint az 50-es évei elején járó nő tavaly június elsején elment az édesanyja nyíregyházi lakóházához, majd őt ismeretlen okból csaknem egy órán keresztül bántalmazta.

A vádlott a 80 éves nőt számtalan esetben kézzel megütötte, megrúgta, majd egy hegyes eszközzel többször nyakon és fejen szúrta édesanyját, aki a helyszínen meghalt. Az MTI azt írta, hogy ötvenkilenc sérülést találtak az áldozaton, és a halála olyan fájdalommal és szenvedéssel járt, amely a halál bekövetkeztével szükségszerűen együtt járó testi és lelki szenvedést jelentősen meghaladta. Az áldozat holttestére a másik lánya talált rá.

A főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérte a nőre azzal, hogy legkorábban 25 év elteltével lehessen feltételes szabadságra bocsátani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik