Élet-Stílus

„Életem főművei” – Istenes László képet posztolt mind a négy gyerekével

TV2
TV2
A műsorvezető hatvanadik születésnapja alkalmából gyűlt össze a család.

Hatvanéves lett Istenes László, ez alkalomból felesége, Kata meglepetésbulit szervezett a TV2 műsorvezetőjének. Erről az ünnepelt Instagramon számolt be.

Életem első meglepetés szülinapi partyja, amiért leírhatatlanul hálás vagyok elsősorban Katának, aki hónapok óta titokban dolgozott azért, hogy örömöt szerezzen nekem, valamint azoknak a Barátaimnak, akiket sikerült odaszerveznie (nem tudom, hogyan csinálta. Tartok tőle, hogy tudja a telefonom kódját 🤔), és azoknak is, akik „igazoltan” voltak távol, de eljuttatták hozzám jókívánságaikat. KÖSZÖNÖM NEKTEK! 🙏🥰❤️ Feledhetetlen élmény volt. 🥂

Istenes néhány képet is megosztott az eseményről, melyeken családja körében látható. A lapozható poszt második kockáján gyerekeivel látható: a szintén tévés Istenes Bencével, Boglárkával, valamint a második házasságából született Franciskával és Benedekkel. Ezt a fotót korlátozott ideig elérhető történetében is újraosztotta, ahol azt írta hozzá:

Életem főművei

A bulin egyébként TV2-s munkatársai közül is ott voltak páran, például Mádai Vivien, Orosz Barbara, Pachmann Péter és Váczi Gergő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Istenes László (@isteneslaci) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik