Egy évvel második válása után Demcsák Zsuzsa múlt októberben egy ujjára húzott gyűrűről posztolt képet, amit nem sokkal később letörölt, egy hónappal később azonban megerősítette, hogy új párja van, aki eljegyezte őt.
Úgy döntöttünk közösen, hogy minden olyan információ, ami a kapcsolatunkra vonatkozik, az csak ránk tartozik. Ezt szeretnénk is megtartani saját magunknak
– nyilatkozta ekkor a tévés.
Alig több, mint két hónappal később, december 24-én újabb sokat sejtető fotót osztott meg: a képen fehér ruhában és zakóban, kéz a kézben látható a műsorvezető és párja, előbbi ujján pedig a jegygyűrűje mellett egy karikaékszer is feltűnik.
Mr. & Mrs. Boldog karácsonyt!
– írta a fotó mellett.
Demcsák harmadik férjéről keveset tudni, ritkán is jelenik meg a műsorvezető közösségi oldalán, vasárnap viszont kikerült kettejükről egy közös szelfi Instagramra, ami 24 óráig érhető el és ide kattintva lehet megnézni hétfő délutánig.