Bánhidi Ákos ágazati igazgató kifejtette, több szempontból is fontos és meghatározó lépés volt a honosítás, írja az MTI.
- Egyrészt a Liu fivérek távozása után fontos volt megmutatni, hogy ez nem egyirányú utca, mert a sportági nagyhatalomnak számító országból érkező versenyzőknek is olyan feltételeket és körülményeket tudnak biztosítani, hogy Magyarországot választják.
- Másrészt kiemelte azt, hogy a két ázsiai sportoló olyan elképesztő edzésmunkát végez, amivel felfele húzza a magyar fiatalokat.
„Ahogy az üzleti életben, úgy a sportban is az eredmények az elsődlegesek. Példaként megemlíteném, hogy az idén világbajnok négytagú férfi váltóból mindössze egyetlen versenyző született Kínában, pedig abban az országban több mint egymilliárd emberből van merítési lehetőség” – utalt Bánhidi Ákos a Liu fivérek által vb-győzelemre vezetett kínai stafétára.
Harminc-harmincöt éve nevelem a magyar gyorskorcsolyázókat, egy ilyen lehetőségre nem fogok nemet mondani, mert ez az ő érdeküket is szolgálja. Nem lesz rossz érzésem, hogy a váltóban a magyar fiatalok mellett szerepel majd Mun Vundzsun.
Bánhidi Ákos kiemelte, a 23 éves versenyző a dél-koreai válogatókon döntős volt, ami azért vb-szintet mutat, ennek megfelelően jelenleg befejező emberként számol vele a váltóban. A nagypályás gyorskorcsolyázót, Kim Minszokot pedig világklasszisnak nevezte, aki 19 esztendősen a phjongcshangi téli olimpián bronzérmes lett 1500 méteren, majd ezt megismételte két éve Pekingben. Az üldözéses csapatversenyben 2018-ból van egy ezüstérme is.
Másfél évre eltiltottak Dél-Koreában ittas vezetés miatt, a válogatottból pedig három évre kizártak
– mondta az MTI-nek karrierje otthoni ellehetetlenüléséről Kim, aki az állampolgársági eskünél az Olivér nevet választotta. „Hollandiában egy profi csapattal készülök majd, de amikor Magyarországon vagyok, akkor a short track csapattal szoktam edzeni.”
Kim kijelentette, legfőbb vágya, hogy még fényesebb érmet szerezzen az ötkarikás játékokon. Hozzátette, rendkívül nehéz dolga lesz, mert az elmúlt két év világbajnokságán az amerikai Jordan Stolz 500, 1000 és 1500 méteren is legyőzhetetlennek bizonyult, de mindent meg fog tenni azért, hogy mégis sikerüljön. Az MTI érdeklődésére elárulta, sokszor kacérkodik azzal a gondolattal, hogy kipróbálja magát rövidpályán is, de egyelőre kizárólag arra összpontosít, hogy 2026-ban a milánói téli olimpián a lehető legjobban szerepeljen Magyarországot képviselve.
„A Liu testvérek távozása után fontos volt, hogy válogatott korcsolyázóink továbbra is a világ legjobbjaival készülhessenek, hiszen így lehetnek igazán jó eredményeink a jövőben. A hozzánk érkező két fiú a világ legjobbjai közé tartozik, vagyis itt mindenki nyertes: a két, immár magyar állampolgársággal is rendelkező dél-koreai sportoló, a csapatunk tagjai, az edzők. Az pedig kiderült újra, hogy a világ legjobb gyorskorcsolyázói számára Magyarország vonzó hely: a pekingi olimpián a rövidpályás gyorskorcsolyázóink huszonegy pontot szereztek, az a célunk, hogy megőrizzük a helyünket, s ezzel a változással is tettünk ezért” – idézi Kósa Lajost a szövetség oldalán megjelent cikk.
Mindkét gyorskorcsolyázó már az ősszel rajtoló új szezonban versenyezhet magyar, illetve ferencvárosi színekben. Honosításukban kulcsszerepe volt Csul Vonlinek, aki már évek óta a magyar válogatott szakmai stábját erősíti.