Nagyvilág europoli

Deutsch Tamás: Nem állítom, hogy a soros elnökségünk alatt nem lesz politikai petárdapufogtatás

Most azt látom, még a magyar kormánnyal szemben kritikus tagországok is elismerik az uniós terveinket

– jelentette ki a Blikknek adott interjújában Deutsch Tamás, akit Magyarország soros elnökségéről, és az azzal kapcsolatos várakozásokról kérdezett a lap.

A Fidesz színeiben ismét EP-mandátumot szerzett Deutsch bizakodva tekint a következő félév elé. Szerinte a technikai feltételek megteremtése mellett legalább olyan fontos, hogy egy magas színvonalú és megalapozott szakmai programot készítsenek elő, ami válaszol az uniós kihívásokra úgy, hogy azzal a többi tagállam is azonosulni tudjon. Szerinte Magyarország esetében ez adott.

Azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltban fel-felbukkantak olyan vélemények uniós körökből, hogy Magyarországot meg kell fosztani a soros elnökségtől, Deutsch azt mondta, Magyarország mindig is alkalmas volt a feladatra, így ezek a felvetések sem voltak többek politikai támadásoknál.

Nem állítom, hogy a soros elnökségünk alatt nem lesz politikai petárdapufogtatás. Miért ne lehetne? Ám a meghatározó szereplők, akár a nagy tagállamok, akár az uniós intézmények, nem osztják ezt a véleményt. Egy pozitív, nyitott és együttműködő politikai környezetben kezdtük meg a soros elnökséggel járó munkát

– jelentette ki. Szerinte mindezt alátámasztja, hogy Orbán Viktor a soros elnökség második napján máris Kijevbe utazott, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyaljon. „Az elnökségünk egyik legfontosabb feladata a békepártiság erősítése” – ismételte meg.

Kapcsolódó
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik