Szórakozás

Örömlányok közt a magyar valóságshow-cicababa

Svájci örömlányok között hirdetik az Aranypart Adáját.

Daniela néven hirdetik az Aranypart Adáját egy felnőtt társkereső oldalon. „Extrém laza – extrém szexi – extrém EXTRÉM” – áll a Danielára keresztelt Ada képei mellett. A német nyelvű hirdetésből az is kiderül, hogy a Viasat3 realityjében feltűnt gyönyörű, vékony lány állítólag szinte mindenre kapható, amit a férfifantázia el tud képzelni. Benne van a szerepjátékokban, szívesen átveszi az irányítást… és tovább nem részleteznénk. Gyakorlatilag mindenre nyitott. A honlapon szintén fellelhető árlistából az is kiderül, hogy Adát új lányként hirdetik, fél óra pedig kétszáz, egy teljes óra négyszáz euróba – azaz körülbelül hatvan és százhúszezer forintba – kerül vele. De a vendégek ezért cserébe a szolgáltatásokon felül korlátlan italfogyasztást is kapnak.

Gondolhatnánk, hogy a csinos, hirtelen ismerté vált lány egyik rosszakarója regisztrált más nevében egy erotikus oldalon. Amennyiben így van, hamar kiderül ki lehet a tettes. Adáról ugyanis egy exkluzív, profi fotósorozat is színesíti az oldalt, köztük olyan képekkel, melyeken a lány minden egyes porcikája látható. Ráadásul a honlapon fellelhető közel két tucat lány mindegyikét ugyanabban a környezetben fényképezték le, az épületet bemutató galériából pedig egyértelműnek tűnik, akik ezen az oldalon fent vannak, ugyanazon helyen lettek megörökítve. A lánytól egyébként nem is áll olyan messze a szexualitás és a vetkőzés. Az Aranypartban a kamerák előtt szerzett örömet Ádám nevű játékostársának, a közelmúltban pedig jelentkezett a nyuszis magazin versenyére.

Természetesen az internetes oldal felbukkanása kapcsán őt is megkerestük, SMS-ben sikerült is tájékoztatnunk, mivel kapcsolatban kérdeznénk, sőt, az említett linket is elküldtük neki. Majd telefonon röviden reagált megkeresésünkre:
„Nem én vagyok a képeken, valaki biztos odaszerkesztett a képekre. Nem akarok erről nyilatkozni, nem fogom ezt felvállalni” – mondta Ada.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik