Belföld

Kovács Gergely: Nem mi lettünk Magyar Péter, hanem Magyar Péter lett Magyar Péter

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Szar, közepes, szuper

– így foglalta össze a Magyar Kétfarkú Kutya Párt választási eredményét Kovács Gergely, a párt társelnöke, akit június 9-én Hegyvidék polgármesterének választottak.

Kovács a 444-nek adott interjújában kifejtette: az Európai Parlamenti választás a számukra nagyon rosszul sikerült, mivel elfelejtették, hogy „senkit nem érdekel semmilyen EP-program, meg ilyenek”.

Valószínűleg inkább a pártból kellett volna a brandet építeni. Pedig egyébként nekünk is volt egy Magyar Péterünk, lehetett volna ő a kilencedik jelöltünk, csak mire ez eszembe jutott, már leadtuk a listát. Ezzel biztos, hogy sokat vesztettük, de Újpesten azért elindult egyéniben, és pár százalékkal többet is kapott, mint a többiek, ami szerintem eléggé leírja a választások lényegét, vagyis azt, ami történt Magyarországon

– mondta Kovács, aki szerint a párt közepes eredményt ért el országosan, de azért a jelöltjeik „70-80 százaléka listáról bejutott, pár helyen ketten is”, összességében pedig több mint ötven kutyapártos képviselő ül majd bent önkormányzatokban, sőt, ketten megyei közgyűlésbe is bejutottak. A fővárosban viszont Kovács értékelése szerint kimagasló eredmény született, első sorban Ferencvárosban és a Hegyvidéken.

Kovács arról is beszélt, hogy ők kezelték a legrosszabbul az első hetekben a kegyelmi ügyet.

Konkrétan szerintem meg se szólaltunk. De például a Momentum meg ott kivételesen nagyjából azt csinálta, amit egy pártnak kéne, ők kezdték el mondogatni, hogy mondjanak le a Novák Katalin tanácsadói, akik aztán le is mondtak, meg hát ütötték az egész ügyet. Én meg félve néztem meg két héttel később a friss kutatásokat, erre azt láttam, hogy a Momentum vesztett 3 százalékot, mi meg feljöttünk hármat. Akkor azért már látszott, hogy itt inkább ennek a klasszik baloldalnak a hanyatlását látjuk

– mondta Kovács, hozzátéve, hogy végül nem sikerült az MKKP-nek becsatornáznia az elégedetlenséget. „Nem mi lettünk Magyar Péter, hanem Magyar Péter lett Magyar Péter.”

Kovács elmondta, hogy a részvételiséggel és az oktatás ügyének képviseletével akarták megszólítani az embereket az EP-választáson, és fennállásuk óta először programot is írtak. „Az egészben a vicces, hogy pont akkor kezdtünk el mi programot írni, évek után először, amikor jött egy faszi, aki meg nem csinált semmit, és mindent letarolt” – mondta Kovács, aki úgy látja, hogy a felszínes médiafogyasztási szokások a szélsőjobbnak és az olyan karizmatikusnak nevezhető politikusoknak kedveznek, mint mondjuk Trump vagy nálunk Magyar Péter, akik képesek fenntartani az érdeklődést.

Kovács arról is beszélt, hogy amikor a XII. kerületi előválasztást nem támogatta a tagság, és Döme Zsuzsanna társelnökkel lemondtak, „szarul kezelték” a helyzetet.

Nyilván ezt belül kellett volna megoldani, bár ez a belül nem feltétlenül létezik. Mondjuk így, hogy azt a bizonyos három embert kiraktuk a csoportból, aki szivárogtatott, talán már nem kerül ki minden a nyilvánosságba három perccel hamarabb, mint hogy mi tudnánk róla. Mert ez amúgy befelé ment alapból, csak ugye este már hívtak az újságírók, hogy olvasták amit én írtam – nem nekik. De ja, ez hülyén volt kezelve

– mondta Kovács, hozzátéve, hogy mostanra a viták elültek a párton belül.

Kovács elmondta: jobb véleménnyel van Vitézy Dávidról, mint Karácsony Gergelyről.

Én azt nem tudom értéknek tartani, hogy valaki mindig összehozza, hogy ő vezessen egy kerületet vagy egy fővárost olyan áron, hogy a Tóth Csaba meg a Horváth Csaba ott mosolyog mögötte

– mondta Kovács, aki elhitte Vitézynek, hogy nem egyeztetett Szentkirály Alexandra visszalépése kapcsán a Fidesszel. Megjegyezte: lehet, hogy nem csak a választás éjszakáján kellett volna a támogatásáról biztosítania Vitézyt, és „akkor talán meggyőztem volna még 43 embert, hogy szavazzon Vitézy Dávidra”.

Kovács nem látja, hogyan fog működni a Fővárosi Közgyűlés, de szerinte ha a Vitézy nyert volna, akkor simán lehetett volna egy Vitézy-Tisza-Kutyapárt többség, meglett volna a 17 fő. Kovács szerint azt beszélik, hogy a Tiszának nem feltétlenül célja, hogy éveken át, ebben a formában működjön a közgyűlés: „nyilván ha feloszlik, akkor 30 Magyar Pétert indítva letarolják a fővárost is.”

Kovács Gergely életútját a választások előtt egy átfogó portrécikkben mutattuk be:

Kapcsolódó
„Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz” – Kovács Gergely útja a hobbigrafikától a hegyvidéki polgármesteri hivatal kapujáig
Ahhoz, hogy megrajzoljuk Kovács pályaképét, vele és közel két tucat ismerőjével beszéltünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik