Sport

Még nem végleges a női kajak négyes összetétele, de Kozák Danuta biztosan nem megy Párizsba

Nincs benne a párizsi olimpiára utazó magyar kajak-kenu csapatban a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta. Az MTI tájékoztatása szerint a hazai szövetség (MKKSZ) elnöksége csütörtökön elfogadta Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitánynak az MKKSZ versenysport bizottsága által is támogatott előterjesztését, eszerint egy kérdés maradt: a női négyes tekintetében még nem dőlt el, hogy Csipes Tamara, Fojt Sára és Gazsó Alida Dóra mellett Pupp Noémi vagy Lucz Anna lesz-e az egység negyedik tagja.

Kozák Danuta ügyéről lapunk is többször írt az elmúlt hetekben. Mint ismert, a hatszoros olimpiai bajnok sportolónő májusba állt a nyilvánosság elé azzal, hogy az edzése utáni gyúrás alkalmával egy erősen befolyásolt állapotban lévő edző megjelent az öltözőben és a legkülönfélébb módokon verbálisan molesztálta és sértegette. Később kiderült, hogy az említett személy Csipes Tamara édesapja, Csipes Ferenc volt, aki Kozák szerint már hetek óta bomlasztotta és idegelte a csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát is. Kozáktól később Csipes nevében később bocsánatot kért az edző egyesülete, a Budapest Honvéd, a hatszoros olimpiai bajnok pedig elfogadta a bocsánatkérést, így a szövetség lezárta az ügyet.

„Női kajak szakágban Csipes Tamara, valamint Gazsó Alida Dóra is mindhárom 500 méteres számban rajthoz áll. A kétszeres olimpiai bajnok Csipes nagyszerű formát mutatott az elmúlt hetekben, a szegedi válogatót egyesben nem hivatalos világcsúccsal nyerte, majd az Európa-bajnokságon is fölényes győzelmet aratott.  A négyesben Fojt Sára, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra helye biztos, azonban a szövetségi kapitány javaslatára egy későbbi időpontban sorra kerülő négyespróba függvényében születik majd döntés arról, hogy a múlt heti Eb-győztes egységben is szereplő Pupp Noémi, avagy a szegedi kontinensviadalon a kétszáz egyest és párost megnyerő Lucz Anna legyen a kvartett vezérevezőse. „Egy kérdés maradt, hogy Lucz Anna, vagy Pupp Noémi fog-e ülni majd a négyesben. Ugye ezt fogadta el az elnökség, és ennek közeljövőben pontot kell tenni a végére. A két edzővel egyeztetve meg kell rendezni ezt a szétlövést és utána fog véglegessé válni a csapat” – fogalmazott a szövetségi kapitány. Párosban az Eb-harmadik Csipes, Gazsó duó indulása biztos, míg Fojt Sára a már említett négyespróba kimenetelétől függően Pupp Noémivel, vagy Lucz Annával állhat majd rajthoz.

A férfi kajak négyes a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállításban versenyez majd. Férfi kenuban már a válogatóversenyeket követően biztossá vált, hogy ezer egyesben Tokió után, Párizsban is Adolf Balázs és Fejes Dániel képviselheti a magyar színeket. Adolf ötszáz párosban Hajdu Jonatánnal is rajthoz áll, egységük megnyerte mindkét hazai válogatót, bronzérmes lett a szegedi világkupán, valamint negyedikként zárt a szintén Szegeden rendezett Európa-bajnokságon. Női kenu páros ötszáz méteren a friss Európa-bajnok Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó versenyez majd. A mindössze 19 éves Kiss emellett kétszáz egyesben ott lehet majd, csakúgy, mint az ebben számban májusban kvótát szerző és az Eb-n negyedik helyen végző Takács Kincső.

Férfi kajak egyes ezer méteren a szám címvédője Kopasz Bálint, valamint a Tokióban ezüstérmes Varga Ádám indul. K-2 500 méteren egy magyar egység szerepel majd, méghozzá a második válogatót, az azt követő szétlövést, valamint az Európa-bajnokságot is megnyerő Nádas Bence, Tótka Sándor kettes. Ami a négyest illeti, a világbajnoki ezüstérmes, a szolnoki négyesválogatót megnyerő, valamint az Eb-n negyedik helyen végző Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor kvartett került be az olimpiai keretbe.

Az induló csapat névsorát az elnökség egyhangúlag elfogadta. Schmidt Gábor, a szövetség elnöke az MTI-nek korábban azt mondta, a hivatalos célkitűzés négy érem, közte egy arany megszerzése. Az előző, tokiói játékokhoz képest 12 helyett 10 számot rendeznek Párizsban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik