Élet-Stílus

Ötven év után került elő a Rolex, amit megevett egy tehén

Több mint ötven évvel ezelőtt veszítette el szeretett Rolex karóráját egy brit gazda. Nemrég, hála egy idegennek, visszakaphatta egykori kincsét.

A marhafarm-tulajdonos James Steele nagyjából ötven évvel ezelőtt, egy dolgos reggelen veszítette el szeretett Rolexét. A 95 éves gazda azt mondja, elszakadt a fémszíj, aztán pedig hiába kereste napokig az órát. Steele beszélt az állatorvossal, aki azt mondta neki, lehetséges, hogy egy tehén egy falat takarmánnyal együtt lenyelte az órát – írja a Metro című brit lap.

A tejelő teheneket tartó Steele néhány napig még minden szeme elé kerülő tehénlepényt átvizsgált, de végül feladta a kutatást, vett magának egy új Rolexet, a régit pedig lassan elfelejtette. Nemrég azonban egy idegen kopogtatott James Steele ajtaján.

Liam King, akinek az a hobbija, hogy fémkeresővel kutat régi érmék után, engedélyt kért Steele-től, hogy átvizsgálhassa a farmját. King hamarosan megtalálta a fél évszázada elveszített Rolexet.

„Elképesztő szerencse, hogy előkerült, miután ennyi időt töltött a földben. Sajnos nem jár, és a számlap kicsit bezöldült, de egyáltalán nem rozsdásodott be, ebből is látszik, milyen jól megcsinálták ötven évvel ezelőtt” – mondja Steele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik